Kránitz Mihály: A lelkiismeret fejlődése Órigenészig (2002) - Studia Theologica Budapestinensia 29. (2002)

III. A szüneidészisz, illetve a szüneidosz Órigenésznél - 7. A lelkiismeret és az őrangyal szerepe

ség nem beszél. A zsidó elgondolás azonban hitte, hogy az igazakat és a szenteket 'szellemi támogatók' vezetik.636 637 Jézus pedig kifejezet­ten tanítja, hogy a gyermekeknek angyalaik vannak.638 Az Apostolok cselekedeteiben Péter angyaláról történik említés.639 Hermász Pásztora, amely a II. századi felfogást tükrözi, határozottan állítja, hogy min­den embernek van őrangyala (angelosz dikaioszünész), akinek tanácsait és sugallatait követnie kell, hogy a helyeset tegye, és a rosszat elke­rülje.640 Az őrangyalok létezésében Órigenész sem kételkedik. Előszeretet­tel beszél erről hallgatóinak.641 Ám ha megkérdezzük, hogy kik azok, akiket mennyei szellemek vezetnek és támogatnak, akkor erre nem kapunk tőle egyértelmű választ. Néha azt állítja, hogy hívőnek, hitet­lennek egyaránt van őrangyala,642 máskor csak a hívők részesülnek ebben a kiváltságban.643 Ismét másik véleménye szerint: a kevésbé tö­kéletes keresztények mellett őrangyal áll, míg a tökéletesekkel Krisz­tus személyesen törődik.644 Órigenész műveinek elemzésekor kitűnik a lelkiismeret és az őrangyal működésének párhuzamossága, amelyet az órigenészi szóhasználat is alátámaszt. Az angyalok mint szellemi vezetők mindenekelőtt a lelkek gon­dos segítői. Lesújtottak, ha a lélek eltér az igazságtól és örvendeznek, ha megszerzik számára a hit ajándékát.645 Az angyalok az igaz szívé­636 Vö. Hóm. in Jer. 10,6; SC 232. Erről Kelemen is tanúskodik: Strom. 6,17; SC 30. H. Crouzel kifejti (Origine. Homélies sur saint Luc SC 87, 210, N2 2), hogy az egyes egyházak őrangyalainak az alapjai már a Jelenések könyve első fejezeteiben is megtalálhatók és Órigenész is erre hivatkozik: Hóm. in Le. XXIII,8; SC 87, in ÓI 14, 308; Horn. in Num. XI,4, SC 442; XX,3; SC 29; De princ. 1,8,1; GCS 5. 637 Hénok könyve 100,5. Vö. ApCsel 12,15. 638 Mt 18,10. 639 ApCsel 12,15. 640 Vö. Mand VI,2,1-3; SC 53, Ói 2,285. Hermásznál J. Reiling szerint (im. 106) a pró­fétai lélek angyala is őrangyalként szerepel: „The Angel of Prophetic Spirit is in charge of, and responsible for the prophet, and is his steady companion. He belongs to the type of the guardian Angel wich is so frequent in Jewish angelology." 641 Vö. Horn, in Le. XXIII,8; SC 87: „Ego non ambigo et in coetu nostro adesse angelos, non solum generaliter omni ecclesiae, sed etiam singulatim". Vö. in Ól 14,308. 642 Com. in Mt. t. 13,26; PG 13,1104-1105. 643 De princ. 1,2,10; SC 252; Horn. in Ez. 1,7; SC 352. 644 Horn, in Num. 24,3; Sc 29; Com. in Matth. 13,26; PG 13,1163 C. 645 CC 5,57; SC 147. Vö. Horn. in Le. XXXV,4; SC 87: „Ignominia angelo est si homo sibi creditus fuerit, si peccaverit, ut contrario gloria est angelo, si creditus sibi salten minimus in ecclesia fuerit, si profecerit. " 119

Next

/
Thumbnails
Contents