Erdő Péter: A Magyar Katolikus Egyház 1945-től 1965-ig. Teológiai Tanárok Konferenciája Budapest, 2001. január 29-31. - Studia Theologica Budapestinensia 28. (2001)

Olofsson Placid OSB. Egy magyar szerzetespap a Gulágon

mert ez döntően fontos élményem volt, úgy megfordította az életemet. Hiszen nem kis dolog az, amikor 26 éves korában egy tiszteletnek örvendő budapesti bencés tanárt az egyik pillanatról a másikra senkivé teszik - mert nemcsak a cipőfűzőnket, a derékszíjunkat meg a nadrágtartónkat vették el, hanem egyáltalán az emberi mivoltunkat is. Mi attól kezdve csak egy szám voltunk. És azt a megtisztelő címet kaptuk, hogy „a nép ellensége".

A 876-os nép-ellensége - Erről közben hadd mondjam el, hogy amikor a televizóban volt a portréfilmem - a 3 és fél órás fölvételből 48 percet adtak le -, a műsor címe ez volt: A nép ellensége, Piacid atya. Az Új Ember nem is merte hirdetni. Mert hogyan lehet egy ilyen műsort hirdetni? A cím ugyanis nem idézőjelben volt! Ez persze nem egészen így volt, hogy én a nép ellensége voltam.

Egyébként, ezt egészen pontosan így kell mondani: a 876-os nép-ellensége. Amikor ezt a számot a hátunkra, a pufajkánkra, meg a vattanadrágunkra és a vattasapkánkra festették, a katona klór- mész-oldatba mártott egy 10-12 cm-es, funérból kifaragott számot, nekünk pedig tartani kellett a hátunkat. Mikor nekem is a hátamra tette a 876-ot, barátságos közvetlenséggel odaszólt, hogy maga szerencsés ember. Nem csak a nép ellensége, hanem szerencsés ember. Végignéztem a rongyaimon, nem válaszoltam, de azt gondoltam, hogy azért el tudnék képzelni nálam szerencsésebb embert. Amikor látta, hogy milyen buta vagyok, és nem értem, rögtön megmagyarázta. Az oroszok mindent megmagyaráznak. Azt mondta: „acskó". Persze, ezt sem értettem, de már nem maradhattam ott, menni kellett tovább, mert ő már a másikra tette a számot. De bántotta a csőrömet, hogy mi az, hogy „acskó". Aztán a szovjet fogolytársaimtól megkérdeztem, és ők nagyot nevettek rajtam. O, hát az a népies elnevezése egy kártyajátéknak, a 21-esnek. 8+7+6=21, hát én vagyok az ütőkártya, én vagyok az adu, én vagyok a szerencsés ember. Mikor letartóztattak, igazán nem gondoltam, hogy szerencsés ember vagyok. Nem voltunk mi 1946-ban - még mi papok, szerzetesek sem - fölkészülve arra, hogy börtönbe kerülünk. Ez később aztán már divattá vált, de akkor még nem. Amikor az Andrássy út 60-ban a magánzárkámban voltam, nagyon-nagyon imádkoztam, hogy megtudjam, most mit akar velem a jó Isten: a rendemnek kárára van a dolog, az édesanyám beteg és idős volt, a sírba fogom vinni. Mit akar velem a jó Isten? A jó Isten pedig nem nagyon iparkodott, hogy megvilágosítson.

63