Erdő Péter: A Magyar Katolikus Egyház 1945-től 1965-ig. Teológiai Tanárok Konferenciája Budapest, 2001. január 29-31. - Studia Theologica Budapestinensia 28. (2001)

Olofsson Placid OSB. Egy magyar szerzetespap a Gulágon

„bűnöst" egy pici kis nadrágban és egy trikóban lökik be oda, és semmit, se kenyeret, se levest, az égvilágon semmit sem kap a három nap alatt. Ez bizony keserves dolog.

Kínjában mit csinál a szerencsétlen? Elkezdi a falat tapogatni. Gerendákból volt a kis épület összeállítva, kívülről be volt vakolva, de belülről nem. Ahogy a gerendák között tapogat, valamire rátalál a kezével. És egy jó rab szokás szerint - ne haragudjanak, hogy ezt mondom - mindjárt eltuladonítja, a gatyája korcába rejti. Teljesen elképzelhetetlen, hogy hogyan tudta azt onnét kihozni, amikor örökké motoztak bennünket, és hogy hogyan tudta megőrizni azt a 2000 km-en át, amikor szállítmányra vitték -, de ő bizony elhozta azt a pici kis vacakot. Egyszóval: egyszerűen elképzelhetetlen. Nem azt mondom, hogy csoda, de elképzelhetetlen.

És most kapaszkodjék meg mindenki a székében! Ez a valami egy fedő- és hátlap nélküli, a Budapesti Szent István Társulat által 1930-ban kiadott „egypengős" Újszövetségi szentírás volt. Máté első szavától az Apokalipszis utolsó szaváig, fedőlap és hátlap nélkül. Teljesen érthetetlen. A háború után 8 évvel. De ha oda is kerül egy magyar hadifogoly, miért nem találta meg a kutya sem a 8 év alatt? Hiszen annyi büntetett volt már abban a sötétzárkában! Az Úristen azonban nekünk teremtett oda egy Újszövetségi szentírást. Mi pedig ívekre vágtuk széjjel természetesen, és mi, akik akkor már 7-8 esztendeje magyar betűt nem láttunk - cirill betűt láttunk, de magyar betűt nem láttunk, nem olvastunk -, elkezdtük olvasni. Nem volt különbség, hívő vagy hitetlen, protestáns vagy katolikus, ateista vagy micsoda... Faltuk! Aztán cseréltünk mindig. Volt úgy, hogy kétnaponként, volt úgy, hogy háromnaponként, ahogyan sikerült. Rendszeresen cseréltük ezeket az íveket. Persze volt úgy, hogy a szalmazsákba kellett eldugni, volt úgy, hogy el kellett ásni, mert ugye, ilyesmit nem szabad volt kézbevenni... De az tény, hogy mi három és fél hónap alatt ronggyá olvastuk azt az Újszövetségi szentírást.

Mindenkinek azt kívánom, hogy a Biblia ne a polcán legyen egy díszkötésben, hanem olvassuk ronggyá a Bibliát. Mert mi ott bizony megtanultuk, hogy hogyan kell a Bibliát olvasni. Nem voltunk mi szentírástudósok, de hogy az mit jelentett a számunkra...

Erre majd vissza szeretnék térni, mondjuk a szavaimnak a második felében, mert csak akkor lesz érthető, ha előtte még valamit elmesélek. Lehet, hogy van, aki hallotta már, de azért hadd mondjam el,

62