Gárdonyi Máté: A papi élet reformja a Trienti Zsinat korában (2001) - Studia Theologica Budapestinensia 27. (2001)

1. A papi élet reformja, mint az Egyház megújulásának alapja - 1.1. Válság és reformvágy a későközépkori egyházi életben

s mindez nem maradt következmények nélkül az Egyházban sem. Az egyetemek újszerű nyilvánossága kedvezett a kritikus magatartásnak és a laikusok szerepvállalásának az Egyházon belül. Az új vallásosság jele volt a konfraternitások létrejötte, valamint a sokszor szociális töltetű eretnekmozgalmak elterjedése. Az Egyház azonban e kihívások hatására sem módosított alapvetően klerikális struktúráján. Példaértékű Assisi Szent Ferenc esete: törekvéseinek ortodoxiáját az igazolta a Római Kúria szemében, hogy felvette a tonzúrát és ezzel közösségének klerikusi jelleget adott.

Adriano Prosperi21 az egyházi struktúra válságának egyik okát a püspökválasztás módjában látja. A jelölésben ugyanis — elméletileg — egyenrangúan vett részt a világi hatóság a maga döntően politikai szempontjaival és a káptalan, mely érvényesíthette volna a teológiai, kánonjogi és erkölcsi követelményeket. Ebben a konstrukcióban nagy volt a veszélye a tisztán politikai elvárások érvényesülésének, amint ez a korszakban be is következett, hiszen sokszor a legalapvetőbb kánonjogi előírásokat sem tartották be. A probléma megoldása — jelzi a szerző — a centralizáció lett, hiszen a pápai udvar fokozatosan magához vonta a püspökkinevezés jogát.

Prosperivel szemben Peter Johanek22 a XV. századi német egyházi állapotokat vizsgálva védelmébe veszi a püspököket. Megállapítja, hogy a feudális struktúrák nem működtek rosszabbul a püspökök kezében, mint a világi földesurakéban, a helyi zsinatok határozatait pedig a reform igénye jellemzi. A püspökökről igen rossz véleményt közlő gravaminák nem igazán autentikus források, mivel ezek célja, hogy éppen a panasz eltúlzása által hassanak a felsőbbségre. Míg a régebbi történetírás szerint a későközépkori helyi zsinatok törvény- hozása dekadens volt, a gyűlések pedig kaotikusak, Johanek megjegyzi, hogy a hiányosan fennmaradt források egyáltalán nem erősítik meg ezt a lesújtó képet.

21 PROSPERI, A., La figura del vescovo fia Quattro e Cinquecento: persistenze, disagi e novitá. in Storia d'Italia. Annali 9: La Chiesa e il potere politico dal Medioevo all'età contemporanea, (a cura di G. Chittolini e G. Miccoli.) Torino, 1986. 217-262.

22 JOHANEK, P., Vescovo, clero e laid in Germania prima della Riforma. in Strutture ecclesiastiche in Italia e in Germania prima della Riforma. (a cura di P. Prodi e P. Johanek.) Bologna, 1984. 87-134.

19