Gárdonyi Máté: A papi élet reformja a Trienti Zsinat korában (2001) - Studia Theologica Budapestinensia 27. (2001)
Következtetések
az egyházreform kulcsát, a megújulás feltételéül pedig egyértelműen a papnevelés reformját szabta. A Trienti Zsinaton deklarált katolikus papi identitás bázisa — éppen a protestáns doktrína elutasításaként — hangsúlyozottan a szentmise-áldozat bemutatása. A megreformált papi életforma további lényeges szempontjai a papi szolgálat ily módon megerősített kultikus karakterére épülnek, mintegy abból nyerik el értelmüket. Hiszen elsősorban az életszentség követelménye az, amit a pap elé állított a zsinat, s tette ezt azért, mert a pap a Szentség, az eucharisztia szolgája. A Tridentinum első és második ülésszakán vetették meg a harmadik ülésszak papi identitásra és papnevelésre vonatkozó határozatainak alapjait. 1545-47-ben és 1551-52-ben a papi életforma megújításának keretéül először a klérus fegyelmének helyreállítását és a katolikus szentségtan tisztázását célzó kánonok születtek meg. A nagy témák, amelyeket ekkor kifejtettek a reform ügyében: az igehirdetés és tanítás, mint az Egyház küldetésének lényeges része; a hatékony lelkipásztorkodást lehetővé tevő rezidencia; illetve az egész trienti reform bázisául szolgáló püspöki hatalom és felelősség kérdése. Ami a papnevelés trienti megújítását illeti, a szakirodalom a sze- minárium-modell intézményi előzményének a veronai székesegyházi iskolát és a jezsuita kollégiumokat tartja, míg a Cum adolescentium aetas kánon szövegszerű előfutára az 1556-os londoni zsinat azonos tartalmú határozata. Nem hanyagolhatjuk el azonban a fél évszázaddal korábbi spanyol egyházreform hatását a papi identitás megalapozása tekintetében. Hiszen a spanyol teológia volt az, amely erőteljesen védelmezte a szentmise-áldozat értékét az Egyház életében, ennek következményeként pedig az életszentség és a kultikus tisztaság (cölibátus) követelményét a pappal szemben. A szeminárium-dekrétumot ezenkívül a nagy spanyol papnevelő egyéniségek aszketikus gyakorlata is befolyásolta. A szeminárium-modell előzményeinek értékelésénél azonban szem előtt kell tartanunk, hogy a papnevelés — minden tartalmi illetve gyakorlati változás ellenére — az Egyház folyamatos tevékenysége volt a kezdetektől, a trienti reform újdonsága tehát nem egyszerűen a papnevelés igényének „felfedezésében" állt, hanem annak a kor követelményeihez és lehetőségeihez való alkalmazásában. 132
