Gárdonyi Máté: A papi élet reformja a Trienti Zsinat korában (2001) - Studia Theologica Budapestinensia 27. (2001)
Következtetések
A Trienti Zsinat XXIII. ülésén sikerült teljességre törekvő papi ideált megfogalmazni. A klérus reformjának alapja a zsinati határozatokban az egyházirend szentségére vonatkozó tanítás. A dogmatikai dekrétum középpontjában az a tétel áll, hogy a szentmise-áldozat bemutatása az Egyház legfontosabb tevékenysége, egyúttal a papi identitás konstituálója. Az ordináció szentség, amelynek tartalma a rítussal való kiválasztás és a törvényes egyházi küldetés a szolgálatra. További fontos szempont a pap radikális elkülönítése a laikusoktól, az Egyház hierarchikus struktúrájának állítása, végül, mint a papi életforma háttere, az életszentség követelménye a klérussal szemben. Az egész trienti reform célja a visszatérés a lelkipásztorkodás eszményéhez. A lelkipásztori szolgálatnak egyaránt nélkülözhetetlen eleme a szentségkiszolgáltatás, az igehirdetés és a hívekkel való személyes kapcsolat. A pap legfontosabb tevékenysége mindazonáltal a szentmise-áldozat bemutatása Isten népe üdvösségéért. A reform megvalósulásának garanciájául a zsinat a püspök és papja közötti viszony megújítását szabja. A kléruson belüli familiaritas alapja az elöljáró és az alárendelt kölcsönös egymásrautaltsága a hatékony lelkipásztorkodás érdekében. A papi életforma reformjának eszköze a szeminárium. A szeminárium szó, mint terminus technicus, egyrészt azt az intézményt jelenti, amelyet a megyéspüspök állít fel saját klérusának képzésére, másrészt azt a komplex papnevelési modellt, amely a növendékek egységes szempontú, szellemi, lelki, erkölcsi és egyházfegyelmi képzését tűzi ki célként, elvárva az Egyház kultikus tevékenységébe való intenzív bekapcsolódást. A szeminárium-modellel kapcsolatban persze felmerül a kérdés, mennyire tekinthető hatékony megoldásnak a papi életforma későközépkori válságára? A zsinat utáni szeminárium-alapításokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy kivétel nélkül mindenütt nehézségekbe ütközött az új szellemű papnevelő intézetek felállítása. Hol a politikai helyzet, hol a konfesszionális ellentétek, hol a püspök és a káptalan közötti érdekellentét az anyagi fenntartás tekintetében, hol pedig a megfelelő színvonalú tanszemélyzet hiánya késleltette — akár évtizedekkel is — a papnevelés reformjának megvalósítását. Ugyanakkor, ha tökéletes megoldásnak nem is, de mindenképpen korszerű és a realitásokhoz alkalmazkodó lehetőségnek bizonyult a szeminárium a klérus XVI. századi válságának, illetve a képzettségben, elkötelezett133
