Gárdonyi Máté: A papi élet reformja a Trienti Zsinat korában (2001) - Studia Theologica Budapestinensia 27. (2001)
Következtetések
tó, hierarchikus egyház és a láthatatlan, lelki egyház között (ecclesia carnalis és ecclesia spiritualis). A kor zsinatai felismerték azt, hogy az Egyház válsága lényegében a papi életforma válságából eredt, ezért a De vita et honestate clericorum című kánonok elsősorban ennek hiányosságait igyekeztek orvosolni. A zsinati törvénykezés azonban — néhány kivételtől eltekintve — megmaradt a papság külső fegyelmének szabályozásánál, ezért kevéssé volt alkalmas arra, hogy a papi identitás alapjaiig hatoljon. A Trienti Zsinat felől visszatekintve világossá válik, hogy a válság okai a papnevelés hiányosságaiban kereshetőek. Azonban nem a középkorra jellemző plurális szisztéma (a plébániai, monostori, székesegyházi iskolák, egyetemek és kollégiumok rendszere) önmagában volt a válság hordozója, sokkal inkább az a tény, hogy az intézmények elveszítették „életerejüket" és már semmi többet nem tudtak nyújtani a növendékek számára a papszentelés előtti kötelező vizsgára való felkészítésnél. A középkori papnevelő intézetek mégis jelentősen befolyásolták a későbbi szemináriumok jellegét, amennyiben előnyben részesítették a kisgyermek-kortól való nevelést, a közös életet, hangsúlyozták a püspöki felelősséget, továbbá az egyházi fegyelem, a szellemi és a lelki felkészültség fontosságát. A klérus reformjának humanista modellje elsősorban úgy mutatta be a papot, mint homo doctust, akivel szemben a legalapvetőbb követelmény, hogy megfeleljen a prédikáció feladatának. A pap intellektuális teljesítményének igénye háttérbe szorította az egyéb szempontokat, bár az igehirdetés legfőbb témájaként kezelt Krisztus-központúságnak mindenképpen voltak erkölcsi következményei is. A humanizmus antropológiai optimizmusa a papi életforma tekintetében együttjárt egyfajta nagyvonalúsággal, amely a külső fegyelmi szempontok iránti kevés érdeklődésben nyilvánult meg. Az ókori pogány szerzőktől örökölt házasság/család-kultusz pedig megkérdőjelezte a papi cölibátus értékét. Az is szembetűnő, hogy a humanista szerzők egyáltalán nem érdeklődtek a lelkipásztorkodás, mint a papi identitás egyik meghatározó eleme iránt. A Trienti Zsinat munkájának elengedhetetlen feltétele volt az a humanista érdeklődés, amely a biblikus és patrisztikus kutatásokban és szövegkiadásokban nyilvánult meg. Ugyanakkor a zsinat távolságot is tartott a humanista eszményektől, amennyiben nem fogadta el 129
