Gárdonyi Máté: A papi élet reformja a Trienti Zsinat korában (2001) - Studia Theologica Budapestinensia 27. (2001)

1. A papi élet reformja, mint az Egyház megújulásának alapja - 1.1. Válság és reformvágy a későközépkori egyházi életben

5. A visszaélések, s az a tény, hogy a hierarchia csúcsán nem mutatkozott készség ezek megszüntetésére, a közvéleményt abba az irányba terelték, hogy az Egyház reformját egy egyetemes zsinattól lehet csak várni. A konciliarizmus azonban ahelyett, hogy megoldotta volna a problémákat, a hierarchikus struktúra szétzüllesztésével tovább mélyítette a kereszténység válságát.

1.1.2. A reform, mint kulcsszó

A XX. század elején Léonce Celier4 elemezte a reformatio terminus jelentésrétegeit a skolasztikus filozófiában és teológiában. Kutatása alapján háromféle, egymást kiegészítő használatát találjuk a szónak:

1. Antropológiai értelemben, az egyházatyáktól kezdve, a reformatio az ember bűn által elrontott istenképiségének helyreállítását jelenti. 2. Filozófiai értelemben egy előző forma visszaállítása a deformált matériából. 3. A jogi szaknyelvben pedig az eredeti tulajdoni állapot helyreállítása (restitutio jelentéssel).

A pápai iratokban a szó a XI. században jelent meg, amikor a pápák és zsinatok ismételten hangsúlyozták az egyházi fegyelem helyreállításának és a jó erkölcsök megőrzésének szükségességét. így lassanként a reformatio elnyerte azt az értelmét, amely az Egyház megújulásának programját hordozta magában. Elsőként Petrus Damianus volt az, aki a szót a papok erkölcseinek revíziójára alkalmazta.5 A később oly jelentőssé váló reformatio Ecclesiae in capite et in membris kifejezés pedig kevéssel 1290 előtt bukkant fel Guillaumme Durand mende-i püspök Tractatus de modo celebrandi generalis concilii című munkájában.

Yves-Marie Congar6 a reformare szó liturgikus használatára hívja fel a figyelmet. Ebben az összefüggésben a reform Krisztus megváltó művére vonatkozik, amely az Istentől akart eredeti állapot helyreállítása. Ezért tulajdonképpen maga Krisztus tekinthető az egyetlen reformátornak. Emellett a francia teológus arra is rámutat, hogy a XIV.

4 CELIER, L., L'idée de réforme à la cour pontificale du Concile de Bâle au Concile de Latran V. in Revue des questions historiques 86(1909) 418-435.

5 Tanquam si jugiter jaceat in formace moneta, quae laesis nummis reformet imaginem, sic in sacerdotali domo omnem depravate vite sue debent homines corrigere falsitatem. Patrologia latina, ed. J. P. Migne. Parisii, 1878-1890. vol. 144. 256.

6 CONGAR, Y.-M., Vraie et fausse réforme dans l'Église. Paris, 1950. 356-358.

12