Muzslay István: Magyar diákok a Leuveni Katolikus Egyetemen (1532-2000) - Studia Theologica Budapestinensia 24. (2000)
Diáksorsok
Haza is vitte a legényt. Pályamunkás lett a MÁV-nál. A „munkaterápia" használt neki úgy mint a kertészkedés. Megöregedve egyszer meg is látogatott. Megnyugodott, és élt. A DISZ-titkár Egy késő téli estén bekopog hozzám egy nyúlánk és sovány diák. Orvostanhallgató, aki otthon már három évet végzett. Miután elfogadták az eddigi tanulmányait, most már negyedéves. Leültettem, és mivel reszket, mint a nyárfalevél, cigarettát, sőt még egy pohár bort is kínálok neki, hogy megnyugodjék. — Mi újság, pajtás? Mi a bajod? Izgatottan felel: — Meg akarnak ölni... Felfedezte valaki, hogy DISZ-titkár volt az egyetemen, és ezért most fenyegetik. Egy szegény zsellér fia volt, és először papnak készült. Később kilépett a szemináriumból, és az egyetemre iratkozott be. A párt taníttatta. Mindent annak köszönhetett, és így nem merte megtagadni a megbízatást 1956 elején. Állítja, hogy senkinek sem ártott. Ugyanazon év októbere végén az elsők között menekült Jugoszláviába, ahonnan 1957 nyarán Leuvenbe jutott. Mindig jó benyomást tett rám, nem is kételkedtem a szavaiban. Sikerült megnyugtatnom: — Ne félj, én melletted állok. Kérdeztem, hogy miben szeretné magát szakosítani. Azt mondta, hogy sebész szeretne lenni. — Sebész? Számomra a sebész, — mondtam neki — ha más nem érdekli, legyen az filozófia, irodalom vagy művészet, alig több, mint egy szakosított hentes... Nagyot nézett, és jót nevetett. A szabadidődben foglakozz még valamivel, ami lelkileg is gazdagít. Gondolj csak Németh Lászlóra vagy Albert Schweitzerre! Szót fogadott, és beiratkozott esti tanfolyamra a város festészeti akadémiáján. Szorgalmasan tanult az egyetemen, és szépen haladt előre a festészetben is. 81
