Muzslay István: Magyar diákok a Leuveni Katolikus Egyetemen (1532-2000) - Studia Theologica Budapestinensia 24. (2000)

Diáksorsok

Három napra eltűntem a forgalomból, hogy kialudjam magam. Csak a ház gondnoka tudta, hogy hol vagyok. A második napon máris telefonált, és kért, hogy azonnal jöjjek haza.

— Nagy baj van! — kiáltotta a telefonba.

— Mi baj? Leégett a ház? — kérdeztem.

— Az nem, de gyorsan jöjjön! — felelte idegesen.

Szaladtam is, ahogy csak birtam.

Amíg távol voltam, az egyik legényünk jelesen végzett a mérnöki karon, amit persze meg kellett ünnepelni. Éjjel tizenegy óra körül elfogyott az ital. A Béci csak úgy ingujjban kiszaladt a városba, hogy hozzon két üveg Martinit.

Az üzletek már zárva voltak. Beállított az egyik közeli kocsmába, és kérte az italt. Kapott egy jó pohárral, de üveggel nem. A második, a harmadik és a negyedik kocsmában is így járt. Tökrészegen botorkált hazafelé.

Közben megéhezett, és benyomta egy cukrászda kirakatát. Süteményt majszolva ballagott tovább. Fázni is kezdett. Egy ruhaüzlet kirakatában meglátott egy meleg kabátot. Oda is betört, a vállára dobta, és dülöngélt tovább.

Már a cukrászdával szembeni ház ablakából figyelte valaki, és értesítette a rendőrséget. Két rendőr követte. A házunk közelében az egyetemi könyvtár előtt fogták le. Először a rendőrségre, utána a börtönbe vitték, hogy kialudja magát.

Én is ott találkoztam vele. Olyan volt, mint egy rakás szerencsétlenség. Azt sem tudta, hogy mi történt vele. A kereskedők kártérítést kaptak, és visszavonták a vádat. Kértem az ügyészt, hogy tekintse diákcsínynek az esetet, hiszen igen rendes és szorgalmas diák, soha nem is volt vele semmi baj.

De az ügyész felkiáltott:

— Szó sem lehet róla! Kétszeri betörés, éjszaka és részegen. Mindez súlyosbító körülmény a belga büntetőjog szerint. Üldöznöm kell!

Csak annyit engedett meg, hogy a bírósági tárgyalás zárt ajtók mögött történjék. Ellenfél nem is volt más, csak az államügyész. Háromhavi börtönre ítélték el a szegény fiút. Nem lát72