Muzslay István: Magyar diákok a Leuveni Katolikus Egyetemen (1532-2000) - Studia Theologica Budapestinensia 24. (2000)
Függelék
Ők az egyetemen akkor már tanársegédek voltak, és kellő szigorral követték az új nemzedéket. Bizonyos felsőbbrendűségi tudat sugárzott belőlük. A diákok megadták nekik a kellő tiszteletet, én viszont „magasszintűeknek" neveztem őket. Nagyon jóban voltam a szomszédos cukrászda főnökasszonyával, a „vastaglábúval". Estefelé, amikor már nem volt sok reménye arra, hogy a tortáit és az egyéb finomságait eladja, szinte semmiért megkaptam tőle mindent, amit aztán az ifjúság vidáman majszolhatott. Bárdos-Féltornyi Adám, a ház nagy filozófusa összeszövetkezett a fiatal titánokkal, hogy engem megbuktassanak. A hibáimat valóban éles elmével kiválóan fejtegette. Mikor legjobban csaholt, néhány fiút kértem, hogy hozzák be a már előre elkészített nyalánkságokat, és mindenkit kínáljanak meg. Ádám dumája tovább már senkit sem érdekelt. Mindenki csak falatozott. Ez a Tivadar nem is olyan hülye, mint gondoltuk mondták utólag a fiúk. 1960 októberéig elkészült az új kollégiumi épület, amely már csak húsz diáknak tudott szobát és reggelit biztosítani. La- ci-konyha ugyan volt továbbra is, de a főétkezésekre az egyetemi éttermekbe („Alma") jártak a diákok. Főleg az idősebbek a városban kerestek maguknak szállást, hogy helyet adjanak a fiatalabbaknak. Ezt tettem én is. A kápolna, az olvasóterem és a szórakozásra szolgáló pince persze minden magyar diáknak rendelkezésére állt. Lassan új magyar generáció lépett a helyünkbe, amelynek több kiváló tagja volt, és dicsőséget szerzett a magyar névnek meg a Magyar Kollégiumnak is. Itt különösen Igó-Kemenes Peti atomfizikusra, B. Nagy Jancsira és Hevesi Lacira gondolok. Az utóbbiak a namuri Notre- Dame de la Paix egyetemen lettek a vegytan professzorai. Közben elszaladtak felettem is az évek. Örömmel gondolok vissza életem leuveni időszakára: „Mennyi öröm, mennyi bánat! Szíve van tán a nótának''... (Szabolcska Mihály) 70
