Muzslay István: Az Egyház szociális tanítása - Studia Theologica Budapestinensia 17. (1997)

I. A szociális kérdés - 2. A jobbágyság

Az első lépést a jobbágyok felszabadítására II. József tette. Az 1785-ben kiadott rendeletével eltörölte az örökös jobbágyságot, de rendeletének nem lett semmi foganatja.

Széchenyi István (1791-1860) szerint a jobbágyság léte az ország szégyene, és lehetetlenné teszi a célszerű gazdálkodást, a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem fejlődését. A „Hitel" (1830) című könyvében ezzel kapcsolatban a következőket írja: „Mi arra jutottunk, hogy a XIX. században, midőn az emberi méltóság szent kezd lenni, pirulás nélkül beszélünk egész Európa hallatára »de misera plebe contribuente«, s külföldnek eziránt való türelmét csak előtte ismeretlen létünknek köszönhetjük, melynek következtében azon a hiedelmen van, hogy csak egy kis szektáról van szó, mely a vallás és több efféle miatt sanyargattatik, midőn azonban 9 millióról forog a kérdés, ki hű jobbágy s milyen hű! Jó katona s milyen jó! Szóval, ki minden tehernek türelmes viselője s melynek nagy része a magyarság utolsó záloga, fenntartója és reménye."

Az első felelős magyar országgyűlés 1848. XV. törvénycikke felszabadította a jobbágyságot, és a parasztok 51%-át telkes gazdává tette, míg a többi földnélküli zsellér és uradalmi cseléd maradt. A forradalmi országgyűlés hónapokig tartó vitában latolgatta, hogy a földesurak 400 vagy 500 forint kártérítést kapjanak-e, miközben Windischgrätz csapatai már Buda kapui alatt álltak. A robot és dézsma váltságdíj nélküli eltörlése senkinek sem jutott az eszébe. Deák Ferenc volt az egyetlen, aki így kiáltott fel:

„Pirulnunk kell a jövendő előtt!"

Az úrbéri szolgáltatások kérdését végeredményben nem a magyar országgyűlés rendezte, hanem a szabadságharc leverése után 1853-ban kiadott császári „úrbéri pátens", amely megadta az úrbéri szerződéssel rendelkező parasztoknak a földdel való szabad rendelkezési jogot, a földbirtokosokat pedig az országos jövedelemből kárpótolta.

Az ország művelhető területének nagy része a jobbágyfelszabadítás után is mintegy kétezer nagybirtokos család kézéA

27