Ladányi Erzsébet: Az önkormányzat intézményei és elméleti alapvetése az európai és hazai városfejlődés korai szakaszában - Studia Theologica Budapestinensia 15. (1996)

I. Jogelemek - intézmények - város - A francia területek városa és történetírása

övezetben, a banlieue-ben voltak. A banlieue lényegét tekintve átmenetet képezett a város és vidék között, de olyan intézményi tényezőkkel bírt, amelyek a vidéktől elhatárolták. Chédeville a banlieue gazdasági eredeztetését vallja, más történészek politikai jellegét emelik ki, pl. Flandriában, ahol szerintük azt a körzetet jelenti, amely felett a cháteau-ból kiindulva a grófi hatalom érvényesül.

A vidék szerepének méltatását azzal a nagyon fontos gondolattal zárja: Párizs esetében a fejlődés fő tényezője, sőt később fővárosnak való „kiszemelése" amint G. Fourquin írta, lényegében abból következett, hogy különösen népes vidék miliőjében helyezkedett el. „Sőt, olyan városok, amelyek fontos kereskedelmi helyek lettek, fejlődésük első szakaszain — egészen a XI. század vége tájáig — a környező táj segítségével jutottak túl:" pl. Gent, Brügge vagy Samt Omer.15 Ennek a tájnak nemcsak népessége lett nagyobb, de előnyösen változott közlekedési lehetősége is. Változott a helyi kereskedelem alkalma is, a pénz szerepének megváltozását pedig a pénzváltók megtelepedése is jól mutatja a kézművesek mellett.

Ezeknek a kézműveseknek a megjelenését többféle módon magyarázzák. A domaniális elmélet szerint a monostori és château műhelyek egyszerű kiterjedései. Az újabb elmélet azt mondja ki — ez a Párizsi-medence bizonyos városaira vonatkozik (pl. Párizs, Beauvais, Bourges, Chartres) — a legrégibb mesterségek eredeténél a közhatalom van jelen. Az egy vagy több rokonszakmát kívánó foglalkozást egy elöljáró alá rendelték — ebből következik a neve: a magisterium (maîtrise) —, amely azután a király vagy a nagyurak tisztségviselőitől függött. E függés következtében az említettek felettük fennhatóságot és ellenőrzést is gyakoroltak (jurisdictio joga), sőt tőlük jövedelemre is szert tettek. Más álláspont ezeknek a testületeknek spontán keletkezését hangsúlyozza. Eme megfogalmazás szerint keletkezett, confratria vagy caritas néven ismert csoportosulásokká lett társulások bizonyos kereskedők esetében elképzelhetők. Ez az elmélet azonban a kézműves közösség részéről olyan dinamizmust tételez fel, amelyre alig van bizonyíték. Chédeville megítélése szerint a korai szakmai szervezetek tájanként, koronként és foglalkozásokként, az egyes el15 Chédeville, 109. old. G. Fourquin, (1969), F. Blocknians (1938), A. Verludst és A. Derville 1970-es években megjelent tanulmányai alapján jut ehhez a következtetéshez.

30