Fila Béla - Erdő Péter (szerk.): Teológus az Egyházben. Emlékkönyv Gál Ferenc 80. születésnapja alkalmából - Studia Theologica Budapestinensia 12. (1995)

Jakubinyi György érsek: A szentírásfordítás nehézsége gyakorlati példákban

A név jelentése bizonytalan. Számtalan magyarázat-javaslat van, de nem meggyőzőek. A Kiv 3,13-14 nem magyarázat, s nehéz lefordítani. A TM első személyben áll — „ehjeh áser ehjeh" (LXX: vagyok, aki van) görögül: ho ón; Vg: Vagyok, aki vagyok). P. Haupt nyomán sokan feltételezik, hogy a mondat eredetileg harmadik személyben állt volna — „Jahveh áser jahveh". A mai tudósok nagy része összekapcsolja az „ehjeh" vagy „jahveh" formát a „lenni" ige régies alakjával (havah). W. F. Albright és F. M. Cross szerint a név ennek az igének műveltető alakja, s azt jelenti, hogy „aki életet ad".

Albright szerint a Jahvé az eredeti névnek csak töredéke — a teljes név „jahvéh-áser-jihveh" (aki létrehozza azt, ami létrejön) lett volna. Ez esetben az istennév a teremtésre utal. F. M. Cross változata szerint a Jahvé név az Él liturgikus címének része lett volna, pl. Él áser jahveh cebáot (Él, aki létrehozza a seregeket). Ha figyelembe vesszük a LXX és a Vg fordítását, akkor az istennév a létet fejezi ki — Isten az, aki igazán van, egyetlen, aki valóban „elohim". (Ebből persze nem szabad arra következtetni, hogy a Biblia filozófiai alapon tanítja, hogy Isten lényege a lét.) Viszont ezek az etimológiai kutatások sem vezethetnek eredményre, mert ha ismernénk is a szó eredetét, nem biztos, hogy az izraeliták úgy értették volna. A Szentírásban nyoma sincs a Jahvé név tudatos szófejtésének, s erre nem is alapozza teológiai felfogását. A név több mint 6700-szor fordul elő. Ez a leggyakoribb istennév (a többit együttvéve is túlhaladja). Gyakran előfordul személynevek elején (Je-, Jehu-, Jeho-) vagy végén (-iah, -jah) pl. Élijáh, Jehosáfát, Jahvé tehát Isten izraelita neve, amely az Isten és választott népe kapcsolatát fejezi ki.

Eddig a magyarázat. A Jehova olvasás tehát mindenképpen téves. Héberül gyengén tudó és zsidó szokást nem ismerő keresztény hebraisták tévedése. De a Jahvé is csak tudományos feltevés, még ha nagyon valószínű is. Zsidó testvéreink kértek, hogy ne használjuk sem a Jehvé, sem a Jehova nevet, mert számukra botrányos (az istennév kiejthetet- len). Nem volna-e jó visszatérni a kétezer éves gyakorlathoz, amelyben az őskeresztények a zsidó szokást követve mindenütt Urat olvastak, ahol az Ószövetségben Jahvé állott (LXX: Küriosz; Vg: Dominus)? Ez volt a gyakorlat a II. vatikáni zsinatig. De éppen a liturgikus gyakorlatban, a hitoktatásban stb. megmaradt ez az eljárás. Pl. a Tízparancs is így kezdődik: „Én vagyok a te Urad Istened" (jóllehet a héberben itt is

75