Fila Béla - Erdő Péter (szerk.): Teológus az Egyházben. Emlékkönyv Gál Ferenc 80. születésnapja alkalmából - Studia Theologica Budapestinensia 12. (1995)

Vanyó László: Deus artifex - Homo imago

lentés és kifejezőeszköze szemléltetésére szolgál a képalkotás folyamatának leírása. De párhuzamot állít fel a kép megfestése és a nézőben elindított folyamat között is.

Nem utasítja el az atomisták elméletét sem, de sajátosan a tárgyról a szembe jutó kép nála szellemi folyamat elindítását eredményezi: „Mivel tehát minden látható dolog képe a pupilla tiszta részébe ütközve kiváltja a látás működését, ennél fogva teljesen szükségszerű, hogy amire néz, annak formáját felvegye, a szemen keresztül tükör módján másolva le a látott dolog alakját. Amikor tehát ő az egyházban megkapja ezt a látó képességet, akkor nem tekint semmilyen anyagi jellegű és testi tárgyra, a szellemi és anyagtalan élet valósul meg benne. Az ilyen élet a Szent Lélek kegyelmében formálódik meg benne. A szemnek ezért a legtökéletesebb dicsérete életük formájának a Szent Lélek kegyelme szerinti átalakítása".42 43 Itt a látott valóság maga is kép, és a kép maga is alakító tényező, az alkotó szerepét veszi át, mint a Fülöp evangélium vagy a Makariosz Horn. 30,4 idézetében. Ez a látás azonban nem véletlen, hanem irányított, tudatos, inkább „nézés", amely maga is képet lát eleve, és képet alkot, illetve a látott képhez hasonul. Ez a szellemileg alkotott kép a szemlélődés végső fokán lehetséges.

A szobrászati hasonlatot a fölösleges anyag eltávolításának szemléltetésére használja az egyházatya: „Ahogyan azok, akik a márványt valamilyen élőlény alakjára formálják ki, és azt vésővel faragják ki a kőből, kivájják, a körbevéséssel alakítják ki az ősmintának megfelelő utánzatot, így az egyház testének szépségéhez is sok kézre van szüksége, hogy a gondolatok vésőjével legyalulják, hogy a kéz arany legyen, amint úgy igazi és szeplőtelen".4

A zsoltárok feliratáról írt munkájában Nüsszai Gergely szintén a szob- rászi alkotás folyamatát hozza példának: „Mert minden valamilyen célból végbevitt munkában van bizonyos természetes és szükségszerű rend, amely lépésről lépésre előrehaladva valósítja meg a kitűzött célt. Ahogyan tehát a kőfaragók esetében a munka célja az számukra, hogy a követ valamilyen létezőhöz tegyék hasonlatossá, de munkájuk nem a végén kezdődik, hanem törekvésüknek a szakma bizonyos szükséges rendet szab meg, amely nélkül a kitűzött cél nem érhető el. Legelőször

42 Uo. Horn. VII,4. GNO VI, 218,17-219,7.

43 Uo. Horn. XIV,5. GNO VI, 407,17-408,4.

304