Török József (szerk.): Doctor et apostol Szent István-tanulmányok (1994) - Studia Theologica Budapestinensia 10. (1994)
Dümmerth Dezső: A Mária országa - eszme és Szent István
Dümmerth Dezső egyházakat alapított, feddhetetlen életet élt. (20) Népe annyira szerette és meg volt győződve csodatévő erejéről, hogy egy asszony a tömegben észrevétlenül mögéje férkőzött, s levágta köpenyének rojtjait. Ezekkel hazasietett, vízben megfőzte, s a levet megitatta lázbetegségben gyötrődő fiával. A fiú ennek hatására ördögi megszállott módjára gyógyult meg: a démonok Guntram király nevét kiáltozva hagyták el a gyógyult beteg testét. Szükségtelen most részletezni az Angliában számontartott, és a VII - XI. század közötti időben uralkodó 23 szentként tisztelt királyt és 60 királynét illetve hercegnőt, akik nem mindnyájan voltak vértanúk. (21) Most nyugat-európai és kora-középkori Guntram példája után a Szent István-kori és észak-európai norvég Olaf király (+1030) alakját idézzük, aki az ország-patrónusságra is példa. II. Olaf norvég király, Norvégia védőszentje, viszontagságos életé - vei és halálával, valamint népi kultuszával tagadhatatlanul összeköttetésben van a kelet-európainak nevezhető király- és herceg-tipussal. Már csak azért is, mert egy időben az országát megtámadó Kanut dán király hadai elől menekülve, orosz földön talált menedéket. Ő maga is újonnan megtért keresztény: felnőtt korában az ifjú viking Angliát érintve, Rouenban, Franciaországban lesz keresztény, így tér vissza hazájába, ahol 1015-ben trónra lépve népét is a keresztény hitre igyekszik téríteni. Valóban úgy lép fel, mint nem csak király, hanem pap is: igét hirdet, prédikál alattvalóinak. (22) Mikor a dánok elűzik, újból vissza akar térni az orosz földről, de 1030-ban, hazatérőben egy parasztsereg állja útját, s az ütközetben elesik. Szinte halála pillanatától csodák veszik körül, kiömlő vére gyógyító erejű, ugyanakkor napf ogyatkozás, aszály, rossz termés jelzi a népnek a vértanú halálát. Ez a vonatkozás nagyon hasonlít a kereszténység előtti, szakrális királyokat övező hiedelmekre, jelenségekre. Még inkább pogány kultuszra emlékeztet az, hogy körmét és haját halála után is rendszeresen levágják. Már egy év múlva szentként tisztelik, és a XII. százasban „Norvégia örökös királyává” nyílvánítják, mint nemzeti védőszentet. E kevert jelenégek olvasása közben bennünk is felmerülhet, amit egy nyugat-európai kutató vél, hogy a szent király-típus kultusza voltaképpen Európának még a pogányságból eléggé meg nem tisztult keleti és északi „peremvidékeire” jellemző. (23) Már hazai kutató is hajlamos ebben a világításban szemlélni Szent István és Szent Imre 182
