Török József (szerk.): Doctor et apostol Szent István-tanulmányok (1994) - Studia Theologica Budapestinensia 10. (1994)
Dümmerth Dezső: A Mária országa - eszme és Szent István
A Mária országa - eszme és Szent István asszony.” S utána egy mondat: ,A király nagyon megszerette őt ezért”. (9) Közvetlenül ugyan nem úgy olvasható, hogy e témáért szerette meg a király Gellértet, de egészében mégis kitűnik, hogy a Szűz Mária-ünnepen mondott beszéd volt az, mely végképp biztosította számára a király szeretetét. Nem lehetett volna ez így, ha csak László király későbbi korából, puszta diplomáciai megfontolásokból keletkezett volna a magyar Mária-kultusz. A legendák még akkor is, ha kellő kritikával kell használnunk szövegeiket, életszerűbben, elevenebben vezetnek bennünket a valóság felé. Kultuszokat nem lehet puszta parancsszóval, még királyi paranccsal sem életre hívni: ehhez időre, sajátos körülményekre és a nép hozzájárulására is szükség van. A gyökerek csak megfelelő talajban tudnak igazán jól megkapaszkodni. Végül ide tartozik a Nagy-legenda világos kijelentése arról, hogy István a Koppány-lázadás elleni harc zászlaját Krisztus keresztje mellett „Szűz Mária oltalma” alatt bontotta ki. (10) Vessünk hát most néhány pillantást a személyiségre. Nem olyan egyszerű ez a probléma, mint ahogy az előbbiekben idézett kutatás látja. Eszerint ugyanis:, Ami az alkotó férfikorban lévő István alakját illeti, a kortársak vallomása szerint mindkét szélsőség hiányzott belőle. Nem volt örökös imádkozásba merülő, csodatévő szent, de nem volt kegyetlen és könyörtelen ítélkező sem.” (11) Ez mindenesetre egyéni vélemény, mellyel kapcsolatban meddő dolog a kortársakra hivatkozni. Nem beszélve most arról, hogyha előre elhatározzuk, hogy Istvánban semmi különöset nem fogunk látni, akkor eszerint rostáljuk meg és szűrjük át kritikánkon az összes rend - kívüli legenda- és krónika-adatot, s valóban csak azt hagyjuk meg, ami „nem szélsőséges”. Hogy bolgár hadjárata idején nem vett részt a dúlásban és zsákmányolásban (Leodvin püspök adata), és hogy unokatestvérét, a lázadó Gyulát legyőzte, aki elmenekült, majd utána küldte bántódás nélkül feleségét és fiait is. Ezt az adatot a különben minden külföldit leszóló, élesen kritizáló Thietmar merseburgi püspök említi, hozzátéve, hogy még sohasem hallotta senkiről, ily kegyességet tanúsítani a legyőzött iránt. (12) Ez ugyanis szép, de kevés. Ahhoz mindenesetre kevés, hogy valakit szentként tiszteljenek. A fennmaradt adatokat gyomláló kutató meg is állapítja még, hogy István legendái „vértelenek” és „szárazak” 177
