Török József (szerk.): Doctor et apostol Szent István-tanulmányok (1994) - Studia Theologica Budapestinensia 10. (1994)
Wehli Tünde: Szent István kultusza a középkori magyarországi művészetben
Szent István kultusza tását követő zarándoklatoknak köszönhető. Ennek során a magyarok a kölni dóm Három Királyok ereklyéjét is meglátogathatták, sőt későbbi források szerint a Makkabeusok e városban álló templomában a Sancti Regis Hungáriáé kultuszát is biztosították. Nemcsak gyertyával áldoztak ide helyezett ereklyéiknek, hanem képeik is elkészültek, amelyek - S. Stephanus, primus Hungáriáé rex, qui ab angelo coronam accepit. S. Ladislaus, Hungáriáé rex, Singularis Turearum oppressor. S. Emericus, S. Stephani filius, qui in coniugio virgo permansit. - feliratai az egyes királyok tiszteletének formájáról is tájékoztatnak. (16) Az Anjouk Magyarországon is mindent megtettek a három Árpád-házi szent együttes kultuszának előmozdításáért. Gondoskodtak arról, hogy Szent István és Imre nyughelyén, a székesfehérvári bazilikában László kápolna, oltár álljon. (17) László temetkezési helyén, Váradon, István és Imre kultuszát a Kolozsvári testvérek reprezentatív szobrai példázzák. (18) Az István tiszteletére szentelt zágrábi püspöki székesegyházban ereklye adományozásával, oltárok álapításá- val Imre és László tiszteletét is meghonosították. (19) A három kultuszhely mellett az ország egyéb egyházi intézményeiben is meg voltak az együttes tisztelet feltételei. (20) Az Anjouk és bizonyára az ebben mögöttük álló papság törekvéseit azonban minden kétséget kizáróan az a tény vitte sikerre, hogy olyan királyokat mutathattak fel, akik cselekedeteikkel, erényeikkel és a nekik tulajdonított hathatóssággal sokféle igényt elégíthettek ki, hosszú időn át igen széles körben népszerűek voltak. (21) A Sancti Regis Hungáriáé Szent Istvánja az Egyházat szervező higgadt, öreg, bölcs uralkodó. (22) Imre ifjú, aki forró imájával és szüzességével szolgálja az Egyházat és a hazát. László a megfontolt, középkorú harcos szent, fegyverrel védi a keresztény országot a pogány támadókkal szemben. (23) Szent István király a középkori magyarországi művészetben az Árpád-házi Szent Királyok témája keretében jelenik meg a leggyakrabban. Az említett kultuszhelyeken feltételezhető, az ikonográfiát megalapozó emlékek elpusztultak. Az egyetlen, az udvari kultúrához közel álló emlék azonban ezt képviselheti. Vásári Miklós Bolognában festett Decretalisában (Padova, Biblioteca Capitolare, A. 24) István ősz hajjal, szakállal, bajusszal jellemzett idős király, uralkodói öltözetben és jelvényekkel, nimbusszal. László középkorú harcos, akit 111