Marton József: Papnevelés az erdélyi egyházmegyében 1753-tól 1918-ig - Studia Theologica Budapestinensia 5. (1993)

Függelék

jesen lefoglalta, az iskolás kanonok fizetését az alapítványból fedezte. Ez azonban nem felelt meg az alapító szándékának. Ezért Szepesy püs­pök a malmot visszaadta az iskolás kanonoknak, de úgy, hogy a ma­lom gondozása a káptalan feladata legyen, az iskoláskanonoknak évi 400 pfrt-ot fizessen, s ami a malom fenntartási költségei után fennma­rad, abból az alapító szándékának megközelítésére egy papneveldéi hittanári alap létesüljön. E feleslegből 1845-ig 26.708 frt 39,3 kr tőke­pénz gyűlt össze, amelyet Fejér András kézdiszentkereszti plébános 4050 frt hagyománya kiegészített. Ez a 30.758 frt és 39,3 kr képezte a szemináriumi tanárok fizetési alapját. A hittanári alaphoz tartozik még a „didaetrum", a három tanköteles kanonoki széktől a papnevelde pénztárába fizetendő illeték is. Külön kell említenünk a Kovács Miklós püspök által 1837-ben létreho­zott két tanár fizetését biztosító „bölcsészeti" alapot (9200 pírt), amit végrendeletével 23.000 rfrt-tal egészít ki. Ez is a hittanári alapot erősí­tette, de 1854-től, „mivel bölcsészeti tanfolyam akkor nem létezett", két gimnáziumi tanár fizetését a papnevelde volt köteles biztosítani. A hittanári alapból (12.300 pírt) és a bölcsészettanári alapból (10.640 pírt) vásárolták 1844-ben az ógirbói jószágot. A jószág az 1848/49-es események alkalmával tetemes kárt szenvedett. A későbbi időszakban sem tudja kellőképpen fedezni az évi szükségleteket. Évi jövedelme a következőképpen alakul: 1869-1874 között 1500 frt alatt, 1875 - 1881 között 1500 frt, 1882-től 2000 frt. Átlag évente a többletkiadás 500 frt volt. Mégis ebből a deficites „jövedelemből" biztosították a tanárok szűkös fizetését. Míg a tanárok egyben kanonokok voltak, mentesítet­ték az alapot. 1861-ben a nem kanonok tanárok száma háromra emel­kedett évi 525 frt-os fizetéssel, ami olyan kiadási többletet jelentett, hogy az alaptőke került veszélybe. A tanárok évi fizetése 1845-ig 200 pfrt-ot tett ki, azután 320 pírt volt. 1854-től 500 pírt, 1861-től 525 frt, majd 1876-tól a századfordulóig 600 vfrt lett a tanárok fizetése. E szerény fizetést a püspökök kiegészítették. 202

Next

/
Thumbnails
Contents