Fejér György: Az ember' kiformáltatása esmérő erejére nézve. Vagy is: a' közhasznu metaphysika (Pest, 1843) - M.840
38 alatt: 1) miilyen szintiek, hanguak, szaguak, izu ek, ellentállásuak: hogy p. o. az arany sárga, az ezüst fejér; de arról nem: mi a’szin, hang s’ a’ t. mi a’ sárga, mi a’ fejér ? Önnön állapotlyaik szerént tudósítanak ezek eránt is: a’ sárgaságtól szenvedő szemek, mindent sárgának mutatnak; a’ hibás fülűek nagyot hallanak; a’tisztátalan nyelvűek rósz íszt érzenek ’s a’ t. 2) Allapottyaikról: mozgók-e vagy nyugvók? de csak meliyesleg : nem láttattyák egyenesen a’ mozgást vagy nyugvást, hanem meliyesleg; el hagygyákeazt, mi mellett és utánn előbb voltak vagy se ? 3) Képestségeikről, nagyságokról, távolságokról, figurájokról, állássokról vagy fekvésükről, keménységekről vagy lágyságokról ’s t. e’ f. De csak annyira, mennyire alkalmatos jelentést tesznek azoknak kihozására: p. o. Sz. Gellért hegyének sok oldalit látni, tehát nagy; a’ pontnak alig látni részeit, tehát kicsin. Kárpát’ havasit alig látni ide, tehát mesz- sze vannak. Az asztalnak négy oldalát látni, tehát négy szögletes; semmi oldalát se látni, tehát kerekes ; s’ t. e’ f. Ebből meg’ az következik: hogy a’ külső érzékeinkkel élésre bizonyos határ szükséges , hogy jól munkálkodhassanak. A’ ki tőlök többet vár, mint kitelhessék,nem érzékeitől, hanem önnön magától csalatik meg, annál bizonyosabban: mert azoknak tanúsága, határaik között, állandó és közönséges. §. 50. Külső érzéseink az ő tárgyaikat, ha velők helyesen élünk, íigyelmetesen visgálódunk, valóképp, igazán, csalhatatlanul bizonyíttyák; és tár- gj^aik azok, ollyanok, miknek, s miilyeneknek ők előterjesztésinknél fogva jelentik magokat: mert lelkünk’ esmérete kentet ennek elesmérésére : p-o. ha eggy bizonyos ember, ház, fa, vagy virág közel, nyilván, nem ködben, nem födél alatt ötlik- ép egésséges szemembe, s én azt jól megnézem
