Fejér György: Az ember' kiformáltatása esmérő erejére nézve. Vagy is: a' közhasznu metaphysika (Pest, 1843) - M.840
200 törvényre, néztetök által nem zaklattatnának ; az ö- rökké valóságra nem feszítetnek ; öktestökben nem szolgálhatván, fenn maradni nem is vágyódnak,mint mi. Ha mindezek ellenére még is mi fenn nem maradnánk testünktől elválva , az Istent, Teremtön- ket, véghetetlen bölcsnek elesmérhetnénk-e ? ki minket illy hijába való, kínos, háborgató, nyug- hatatlanító, kielégíthetetlen tehetségekkel, indulatokkal, vágyódásokkal alkotott, mellyektol az oktalan barmokat meg-kéméllette. Az ész haszontalan vitára adatván belénk, nem tenne-e inkább boldogtalanokká mint boldogokká ? tiltván, hogy természeti örömeinkkel, ereinkkel, kényünk szerént, mint a’ barmok, ne éllyünk. Eggyik czé- lunk a’ másikával ellenkezvén, a’ barmok’ sorsát bizonnyára irígylenünk kellene. De mihelyt mi e’ világtól megválásunk utánnis szüntelen fennmaradásunkat átláttyuk; mihelyt magas czélnnk’ jövendőre kifejtödését meg pillantyuk, az ész’ tisztelete, az erkölcsi rend’ki vántatása hellyre álló; az Isteni bölcsesség egész csudálatosságában kitiindök- lik, és sorsunkkal belső megelégedésünk, örömmel, nyugodalommal telve visszatér. §. 202. Ezen kilátásunkból történhetelett csupán, hogy minden némü kimíveltt nemzet, nép’ ’s ember lelkünk’ halhatatlanságát elesmérték. Ha bár e’ földi életiinkhez, és tapasztalásunkhozképest képzelték is azt némellyek; de hogy az semmivé nem tétetik, minnyájan elesmerték. A’ kik azt holtunk utánn az Istenbe vissza térni gondolták, észre nem vették , hogy e’ szerént az , a’ mi volt, nem maradna, hanem Istennel eggy lenne; észre nem vették, hogy akkor az a’határ nélkül tökél- letesülhetését elvesztené a’ végnélkül valóságban; a’ kik pedig azt más és más állatokba költöztették; észre nem vették, hogy az e’ szerént ’a’ maga azonságát, maga tudtát elvesztené; ;s más
