Fejér György: Az ember' kiformáltatása esmérő erejére nézve. Vagy is: a' közhasznu metaphysika (Pest, 1843) - M.840

199

arathatni lehelne mindég; de nem lehet: elége- dése szenvedő , öröme keserűséggel veggyes, nyugodalma zajos a’ lelki jóságnak. Azért jutalma magában és ez életben elégtelen. Igaz az is : hogy a’ jutalom-keresésből, v. a’ büntetés’elkerülhetésébol szár- mozott lelki jóság nem tökélletes; de az is bizonyos: hogy az észbéli törvény, ’s erkölcsi rend magával hozza, és az Isteni igazság úgy kívánnya, hogy az erkölcsi valóság ez életből kiléptekor méltó tekéntetbe vétessék; hogy a’ jóságnak , ’s gonosságnak ki-menetele eggyenlo ne légyen; hogy a’ jóságnak jó , a’ gonoszságnak rósz következeti legyenek tellyes arányban; hogy az erkölcsi törvénynek becse, szentsége szeplőtelenül fenn tartassék; a’ mi ez életben lehetetlen ; hol gyakran a’ lelki jóság einem esmértetik, sőt üldöztetést, megvettetést, szükséget is szenved ; a’ gonoszság ellenben tiindérke- dik , erőszakoskodik , és gyozödelmeskedik. Ezen állapot mindég fenn maradjon-e az erkölcsi világban ? A gonosz csúfot üzhessen-e az Isten és ész’ törvénnyéből - dölfös fegyverét először eggy ár- tatatlanak azután magának szivébe meríthetvén ? Ezek’ ellenére is fenn állhatna-e még az erkölcsi rend? A’Jónak jó volna-e kimenetele ? ’s a’ gonoszé rosz-e ? Igaz volna-e még is az Isten, ha ezeket végképpen így hagyná ? — Szinte így van a’ dolog az Isteni bölcsességgel is: Ha lételünk csak ezen életre szabott volna, az oktalan barmok’ álla- pottya szerencsésebb, ’s jelesebb volna az emberekénél : Azok belső vak ösztönök által bizonyosan czél- lyokat érik ; a’magas eszii, szabad akaratú ember ellenben melly gyakran el üt czéllyától ? ! A’ vak ösztön Őket szintolly biztosan gondoskodtattya jövendőjükről, sürgeti jelenvaló szükségeik eránt; a’nélkül , hogy örömeikkel-elésökben lelkiesméretök- tol legkevesebbé is háborgattatnának; az Istenre,