Fejér György: Az ember' kiformáltatása esmérő erejére nézve. Vagy is: a' közhasznu metaphysika (Pest, 1843) - M.840
198 lan; ha lehetne, abból ellenkezőt is lehetne következtetni : mivel sok betegeket egész utolsó el- pihentökig, ép eleven lélekkel bírni tapasztalunk; ’s azok, kiket a’ szél, guta üt meg liirte- ienvil, vagy erőszakos halál ér, lankadtak-e leikökben.? Nem épek-e egészen? Avagy: a’ Lélek eggyikben lankadt-e, ’s a’ másikban nem? Egy- gyikben oda lehet-e ,’s a’másikban nem ? A’ Lelkűnknek ellenmondó tulajdonsága nem lehet. 3) Az oktalan állatok’ lelkei testeikkel oda vesznek, tehát az embereké is. F. Hogy az oktalan állatok’ lelkei testeikkel oda vesznek, megbizonyít- hatatlan; de ha oda vesznek is azok, még se következik, hogy a’ mi leikeink is testeinkkel oda lesznek. Mert bennök a’ szünet nélkül fennmaradásra se képesség, se kívánság, se szükség nincsen ; van ellenben az emberekben. 4) Az emberi lélek’ természetéből csak a’ tokélletesebbülhetés következik, nem a’ végnélkül való tokélletesebbülhetés is; annak ezen életében is elég tétetik; a’ másikának elég nem tétethetik , mert a’ véghetetlenség csak az Isten’ tulajdona. F. Mi leikeink nem csak tökélleteseb- biilhetök, hanem határ nélkül is tökélletesebbiil- hetok, ’s azért mi határ nélkül való — tökéi— letesülésiinkre késztettetünk és tartozunk. Az Isten’ tökélletessége végnélkiil-való, a’ mi tö- kélletesebbülhetesiink határ nélkül való. Azok, kik kisded korokban, vagy kisdedi állapotyokban kimúlnak, itt tökélletesülhettek-e? 5) A’ lelki jóság eleg jutalma maga magának: sőt lelki jóság se volna, ha jutalom’éhéből, kívánásából szármozna; tehát az Istennek se igazsága, se bölcsessége nem kivánnya az emberi lélek’ halhatatlanságát. F. A’ lelki jóság magát belső elé- gedésünkkel, örömünkkel, ’s nyugodalmunkkal jutalmazza igen is ; csak ezen jutalmait szedhetni,
