Schnell, Ludwig Peter Johann: Példákba foglalt erköltsi tanítások. Második darab (Pest - Posony, 1822)-988
172 Hatvanharmadik lak, valameddig a’Háború tart: a’Te eílenségid nem fognak néked ártani , testemmel foglak fedezni.“ A’ Kapitány nem vethette meg Kéréseket; megtartotta magánál mind a' kettőt. Az egész terhes útazásban egy szempillantásig sem távozott el tőle az Atya ; a’ Leány pedig fáradhatatlan volt minden tőle kitelhető szolgálatot megtenni. Tizet hordott, tüzet rakott, legyezte, mikor aludt, és minden éjtszakára ollyan nyugodalmas ágyat vetett neki, a’ millyet tsak lehetett. Á’Kapitány belső megelégedéssel nézte ennek a’ két vad embernek illyetén háládatosságát, ’s tsudálkozott rajta; hogy a’ Pogányok között illyen virtusra talált, mel- lyet a’ Keresztyének között ritkán láthatni. Midőn az Anglus Sereg körül vétetett, és az Eleségnek nagy szükiben volt, a’ vad ember élete veszedelmével mindennap vadászni ment, és vad nélkül ritkán tért viszsza annyira; hogy a’ Kapitánynak majd mindég volt friss húsa. A’ L‘ ány egész nap hal-fogással foglalatoskodott, Js hasonlóképpen a’ Kapitánynak vitte, a’ mit fogott. A’ szegény Kapitánynak semmije se volt már a’ mivel ezeknek szorgalmatosságokat megjutalmaztathatta volna; hanem tsak kél palatzk Pálinkája, a’ mellybőí naponként egy egy keveset adott nekik. Tégre midőn az Anglus Sereget mindenfelől bé-kentetlék volna az Amérikaiak, megkelleti adni magokat és Foglyokká kellett lenniek. Az előtt való Ejtszaka a' vad ember elment a’ Kapitányhoz, ’s így szóllott hozzá: „Atyámfia! már meg nem szabadulhattok, felkeli magatokat az ellenségnek adni. Jöszte velem! én néked megmutatom az útat, a’ mellyen bá-
