Thezárovich Gábor: Titkos látású homíliák, Sz. János apostol Jelenésének XIX-XXII-ik részeire… (Debreczen, 1843) - 90.204

36

r

tust; meglátván, legottan úgy leesik az álla, hogy azt se tudja: merre fusson a’ lába. A’ J.

K. szájából kijövő két élű kard Sz. Mihály Arkangyalnak kezébe adatik ; a’ kilűl is, illy haragos szókkal, mint hajdan Lutzíper, megszóllít- tatik: kicsoda, mintáz Isten? Hát te, átkozott ember! Isten akarsz te lenni? Holott embernek sem vagy érdemes neveztetni! Ekkor legottan, tüzes, menyköves , éles kardjával úgy megcsapja a’ fejét; hogy minden ördögi erő, egyszerre ő lőlle eltávozik; a’ földfelé nyakra főre bukdosik; aJ hol a’ kétfelé nyíllott föld is, a’ mélységes pokol is, tátott szájjal, ő reája már várakozik. Mi leli majd ekkor a’ hegyen pré- dikálió , a’ népeket csábító, az Antikrisztust ő vélek imádtató, hamis prófétát? Ah! látván ő Urának, az Anlikrisztusnak iliy csúfos, hirtelen elveszlét; hallván az ő rémítő jaj kiáltásit; azt se fogja tudni, aggódó réműlésében, elrémült aggódásában, azt sem : ha él-é még; vagy már megholt! De, megtudja: mihelyest az alatta ketté repedt földet meglátja, melly őtet elevenen elnyelvén, elvégre öszvezúzza, és ő magát, az Antikrisztussal együtt, a’ pokol fenekén találja. E’ már az, Keresztények, ez, a’ mit mond még béfejezőleg ő felölök sz. János: elevenen vettetek e' kettő, a kénkővel égő tüzes tóba! Ez a’ vége, az Istentől elcsábítóknak! Ez a’jutalma az elcsábításnak: tudniillik; hogy mindenkor látszassanak meghalni: soha még is ne tudjanak meghalni! Hogy a’ halál közt is éljenek: halandólag halhatatlanok; halhatallanúl pedig halandók éljenek!

§ 4. Oh, csak hallani is, szörnyűség! Mi leszen, azt még elevenen tapasztalni? akarat ellen kéntelenűl; minden jó remémvség nélkül;