Tavasy Lajos: Levelek Erdélybe Magyarországbol. Papnak a tanító (Pest, 1848)-76
VI vagy a mi a csirában rejlik, az élet—azt fejleszteni nem akarná. A fejlemény mindenesetre nyeremény lesz, legyen az aztán egyiké, vagy másiké, vagy talán egyiké sem, hanem egy harmadiké, az már mindegy, csak legyen nyeremény. így dicsőül az emberi szellem, a midőn önmaga voltát mozgatja s hatékonyabb életben kijelenti. A kérdés, a pap és tanitó közti viszony, egyelőre csak a Protestantismus terén mozog, mert úgy szólván csak e téren folyt eddigé is ennek leglátszatób fejleménye. Fog-e az és menyiben , más térre is átcsapni, azt, ha azelőtt t. i. a szellemdiluvi- um előtt nem is merte volna az ember reményleni, bizonyosan reinélhetendi most. Sőt ha a protestantismus észre nem veszi magát és a mozgalomnak helyt nem ad, úgy hiszem és bizton vallom, mikint az akkor épen a másik hittáborban fogja azt az eredményt elébutób idézni elő vagy legaláb siettetni, mely- lyet ismét a protestantismus— mint mindenkor elsőbi a mozgalomban, biztosíthatott volna dicsőségéül. A világ fordul és fordulatát épen oly következetességgel mutathatni ki szellemi változatiban, mint az anyagiakban ; fordul, és fordulatában a tanitót, a ki eddigé mint felekezeti hivatalnok, némi alárendeltségben kellett hogy álljon más hasonló hivatalnokok irányában , azért, mert az embereknek igy tetszett fogniok fel a viszonyt, — öt fogja, a tanitót ezentúl felülállitani mint haladó lényegének hatékonyabb mozgatóját, ö hozzá fog csatlakozni és öt fogja magához ragadni s vele sö általa önszellemülte nagy tettén munkálni. Dicső hivatás, dicső helyzet, mely ez által a tanitónak jutand, helyzet, a melyben öt mindenki és méltán irigyelhetendi s épen ezen irigylet fogja bizonyítani, men- nyire^boldogabb ö most mint volt és mint lehete az előtt. Megállapodó és megállapodott életnek hivatalnoka a pap, nem úgy
