Tavasy Lajos: Levelek Erdélybe Magyarországbol. Papnak a tanító (Pest, 1848)-76
való vezetésről vagyon 9zó. Az igazi nevelő, mindig emberiségnevelő, az egésznek szép ideálja felé vezérlő és tudalmasan és cselek- ményileg tanitó és vivő ösztönző. Hogy is nevelhetne valaki csak is egy gyermeket, ki a már felserdliltekre is nem tudna hatni, ki azt is, ha téved, útba nem merné és nem tudná igazitani ? hogy a nevelés —szorosb értelemben — inkáb csak a gyermekek körül határozódik meg, az igen természetes, mert csakugyan ez annak legsikeresebb, legbiztosabb útja. Azomban koránsem áll az, hogy a felserdült már nem nevelhetendő s nem nevelhető; mindennemű javulás az erkölcsi világban nem egyéb, mint nevelés. Maga isten gondviselése, az emberiség örök nevelése. De kell, igen is kell a felserdült embert is nevelni, csak a mi nyelvünk, ami emberi szólásunk szokta meg már a kifejezést, miszerint a nevelés alá tulajdonképen csak a gyermek, a még kiskorú emberegyén esik. Hát valljon nem szólunk-e még egész népek és nemzetek neveléséről? és nem mondjuk-e, hogy a törvény a népek tanitója ? Ha egész népnél, vagy néposztálynál szólunk nevelésről, miért nem e nép, és ez osztály, egyik s akármely egyénjének neveléséről? Mondom, a szót csavartuk csak, amidőn annak jelentését csak a gyermekekre akarjuk vonatkoztatni. Minden a mi válik, a mi lesz, a mi önéletét kifejlettebb élet vagy legaláb életerő hozzájárulta által kifejti, az emberben tehát, a midőn az ember, ember hozzájárulta által mindinkáb kifejlik, nevelés az. Ez pedig mind asirig történik, történik és történni fog, mig az ember, és az emberiség tökéletes nem lesz, de tökéletes csak egy, az isten, isten pedig sem nem lehet az egyes ember, sem az emberiség. Van-e tehát általában ember-, vagy van talán csak gyermeknevelő ? Úgy gondolom, hogy eléggé felderítettem, habár e téteményröl mind a világ végéig lehetne is vitatkozni, és e vitatkozás menetének az a szép eredménye volna, hogy az ember maga — a vitatkozó — nevelkednék, azaz Ő haladna mind inkáb az emberiség ideáljához. Volt-e tehát Jézus gyermek- vagy volt-e ember-nevelő? és ez utóbi értelemben—miután a gyermek is ember—nem volt-e amaz is? És az ő tanítványai is, és ismét azok tanítványai, öreg vagy ifjúnak voltak-e nevelői, vagy pedig az egész embernek a bölcsőtől fogva a sírig, hü vezérlői, kísérői és bölcs és isteni, és mégis csak emberi útmutatói? Nem volt még akkor egyház, sem nem volt még külön tanoda, de volt erényi életben való felnevekedés, erényi környezetben. Nem volt még akkor pap, sem nem volt még pusztán gyermekvéd, vezéd vagy tanitó, de volt mester, volt tanitó a fogalomnak összes értelmében, és ilyen volt, a bármely kisded keresztény gyülekezetnek legigazságosbika, lege- rényesbike, a legbölcsebb és mindig leginkáb a szellemiekben munkálkodó egyén, az volt a tanitó, az volt az igazi pap; gyermekek és véneknek nevelője nem volt más, hanem volt egy, és ez, erényatya, erénypéldány, erénytanitó, emberiségnevelő volt. Hol van hát itt az egyház? De te meg azt kérded : hát a tanoda hol van ? Kimutattam, hogy az egész nem volt egyéb mint tanoda, mint nevelde, mint 4
