Tavasy Lajos: Levelek Erdélybe Magyarországbol. Papnak a tanító (Pest, 1848)-76
40 ezt szólanák és nemcsak szólanák, hanem egyszersmind az élet-valóságban ennek igazságát is sürgetnék. De ez vajmi nem úgy van, sőt ennek épen az ellenkezője látszik lenni az életvalóság. Alapelvében, hogy a protestantismus egyházat nem ismert, és alapitani nem is akart, azt megengedem, legaláb nem olyat, a minő azon egyház, a melynek kebeléből ő a szülött; azt is megengedem, hogy papi rendet, mint a szentségeknek különös kezelőit állítani, a reformátorok szándéka hasonlóképen nem lehetett és nem is volt, mert ők épen azt tanították és sürgették, hogy mi papok mindyájan vagyunk, vagy is pap közülünk egyiksem, pap és áldorunk egyedül Jézus , ki egymaga áldozta fel magát mindnyájunkért, s kiben beteljesedett az, hogy ő a mi erőtlenségünket magára vette, és a mi gyengeségeinkért ő szenvedett. Vagy nem azt vallották-e a reformátorok, és nem azt tanit- ják-e még most is kátéink, hogy a protestáns egyház a hiveknek igy nevezett egysége, láthatatlan testületé, vagy láthatatlan közössége, egyesülete, a Jézusban hivő telkeknek; hogy az, ország, a melynek mi lelki polgárai vagyunk; meny, a melynek a mi fiusitott lelkünk lakosa, angyala; hogy az, egy a menyek országával, a menyek országa pedig láthatatlan,es láthatatlan egységnek ismét láthatatlan feje Jézus és senki más. Ezt valamenyi reformatioi iratainkban találjuk, és ezt találva, nem lehet azoknak nyomán protestáns egyházról szólanunk, nem prot. papról és isten és ember közti közbenjáróról, mert ilyen csak egy van és volt, ő maga az ur, a kinek csak egyikéjével is, aki jót tesz, ő véle tesz jót, és a kivel egy örömnek részesei azok, a kik ő benne hisznek és igazságot cselekesznek. — Miért immár és honnan van az, hogy mi még is prot. egyházról szólunk, hogy mi mégis papokat tartunk, nékik papi tisztet engedünk, hogy külső és látható egyesületet képezünk, hogy ezen egyesületben a teendőket olyképen megosztjuk, miszerint az egyiknek teendőjét, a melynek véghez vitelére ő ordináltatott, egy másik nem végezheti, hogy tehát igy, a Jézus tanitása nyománi egyenlőséget a hitben felbontjuk, és egyiknek több részesülést engedünk e hitből mint másnak ? sat. Honnan van még is mind ez? Nem müködött-e ismét itt is az emberek gyarlósága, az emberek bűnének önmagukon kívüli vetése, a helyett, hogy azokat önmagokban a jézu- si hitnek alapján és nyomán kiengesztelve, tölök önmagok erejéből igyekeznének megszabadulni ? Vagy nem maradványa-e ez a refor- mátionak táborában, azon félnek, a melytől az uj hitalapon indulók elszakadtanak ? vagy talán a történeti fejleménynek olynemü kész- tesi különössége és mintegy retorsiv ereje, mely szerint az ellenfél, ellenfele ellen küzdve és ennek fegyvereit használni kénytelen lévén, epen azon bajba és épen azon mételybe esék, a melyet ellenfelében leginkáb kárhoztat? talán ezen utóbi ok lesz a legnyomósabbika azoknak, a miket felkutatni szeretnék annak bebizonyitására, hogy valljon honnan van, hogy a protestantismus, ki alapelvében egyházat ismerni nem akart, utoljára épen ott veszi magát észre, hogy neki szintén csak olyan egyháza van. a minő az, a melytől ő elpártolt, és
