Tavasy Lajos: Levelek Erdélybe Magyarországbol. Papnak a tanító (Pest, 1848)-76
reményű — a megtérés esetében, és serkentgeti — az igazságra való folytonos hivatkozással, buzditgatja, ösztönzi ésliijja a hivelcet a jóra, az abbani megmaradásra, az istenhez való hü ragaszkodásra. Ez a papnak a tisztje, s ezt teszi is a jó pap, és pedig teszi mindnyájok nevében, mint mindnyájoknak erre választott hivatalnoka, megbízottja és érzelmöknek tolmácsolója. Nem lehet és nem szabad a papnak másképen működnie, és ezt is a megállapított hitnek formája szerint teljesíti. Miért? mert igy van megbízva és neki e megbízatás szerint kell lóvén eljárnia. O rendelt szónok, rendelt bünvádolója az emberek lelkiismeretének, a bocsánat reményének kihirdetésére rendelt vigasztaló és mint ilyen, folytonosan a jóra hivatkozó, ehez útmutató. Ezekben ő hivatalnok. Egyébbel valljon mivel bízták volna meg az emberek ? a többi nem is tartozik köréhez. A többiből sok a statusé, a mit nékie a statusnak vissza kellene adnia, a mit magától el kellene utasítania, mert ahoz neki semmi köze. S miért adtanak neki az emberek tekintélyt? mert bűnétől fél az ember, és a pap — tartozás szerint az embereknek bűneit számlálja el, tartozik azokat tudni és hanem tudja, tartozik olyanokat kigondolni és az embereknek elmondani, szeműk eleibe állítani és irtózatosan festeni. És miért adtanak az emberek neki hatalmat ? mert magok gyengék és gyávák, és a mit magoknak tudni- ok és lelkűkben mindig elmondaniok kellene, hogy t. i. az ő bűneik kegyelmet nyerendenck istennél, ha megtérnek és javulnak, ha a bűn ösvényét oda hagyva, az erény ösvényére lépnek és a szándék szentségét a tett szentségévé teszik. Ez mindennek az oka. Ezt pedig, elhárítja a nevelés , és igv a nevelés a papot teszi szükségtelenné , s azért ellensége némely pap a tanodának, mert a tanoda és az igazi isteni nevelés — emberek kezében a nevelés, istennek gondviselése — a bűnt még gyökerében kívánja megszüntetni, és ha bűn nem lesz, miről papoljon a pap? Lám itt van fontossága, itt magasztos feladata a nevelőnek, itt van hivatása és magasztos teendője a tanitónak, az uj nemzedék neveltjének. A nevelő tehát az első-, a főb, a gyökeresebb , a szükségesebb, és a műveltségbe inkáb avatandó, mint a pap. A jó nevelő nem csak hogy papot pótol, hanem papot nélkülöz- tet, papot szükségtelenit. S mentül inkáb neveltetik az emberiség erénytudatra, az erénykövetésre, annál inkáb kell fogynia a papihivatalnak, annál inkáb gyérülnie a pap mostan szerinti működésének. Az erő, az áldozat , a munka, tisztelet , tekintély és hatalom, a nevelőben leszen öszpontositandó. A nevelő hivatalának keilend tekintélyesebbé, biztositottabbá és hatékonyabbá válnia. S ez az én ohajtatom, ez az én sóvárgásom , ez az en reményem! Hanem a végett — a mint mondom, nevelni és képezni is keilend nekünk a nevelőt a szerint, őt, kit hivatottnak tartunk és látunk, hogy ifjú nemzedékünket isteni félelemben és igazságban, az erény tiszteletében s a törvény megértésében, és az a .szerinti cselekvésben, szóval: a szabadságban, vallásosságban, polgáriságban és önálló tudatban a jó, igaz és szép iránt nevelje és "" 3*-
