Tavasy Lajos: Levelek Erdélybe Magyarországbol. Papnak a tanító (Pest, 1848)-76
•mindnyájan papok vagyunk, önnön magunknak papjai isten irányúban. Imádkozni magunk és magunkért imádkozunk., a bibliát magunk javára és magunk eszével magyarázzuk meg; Jézussal, valahányszor róla szeretetben emlékezünk, legyen az a kenyérnél vagy bornál — a melyet istenhezi fohászunkkal megáldunk — egyesülünk, az-ő lelke a szeretetnek és feláldozásnak lelke, lesz vérünkké és testünkké valahányszor szeretetben élünk és a jóért áldozatra is készek vagyunk. Isten áldásának saját magunk lehetünk eszközlői vagy vésztői. Vagy ál- dottakká tehet e minket a pap áldása? Hát mivel jobb és szentebb az ő szava más embernek a szavánál ? azért e, mert ő tanultabb, vagy mivel ő — a suprens kezének reátétele által felkent ? hát mivel szentebb a suprens keze, bármely becsületes ember kezénél ? Több erő a papnak áldásszavában semmiképen nem rejlhetik , mint a menyi bármely jó embernek őszinte jót kívánásában. És valamenyi papnak az áldása együtt nem áldhatja meg az embert anyira, mint a menyire ő lelkében áldott lesz, ha istent féli és igazságot cselekszik. Ne ámítsuk tehát magunkat, a protestáns és igazán müveit embernek papra nincsen szüksége, ő maga magának papja, áldozója és kárhoz- tatója. De külömben vannak is protestáns felekezetek vagy szekták, a melyek papot tettleg nem is tartanak, ilyenek a quakerek, ilyen a szabad ujprotestans községek szerkezete sat. Haahiveknek serkentésre szükségük van, a mintáz ember csakugyan lankadhat a jóban, és buzditásra kivtilröl is, a mely bensőre hasson, csakugyan szorul — hát vannak köztök szónokok, vagy felkel kebelükből akármelyik s elmondja a mindnyájához szólandó és intézendő intést, szózatot, beszédet. De ezek azért még nem papok, de még csak nem is hivatalnokok, ők csak benső hivatás és ösztönzés szerint, a jót mások által is eszközöltetni és eszközleni óhajtó buzgó hívek, kik épen azt tartják a magok részéröl jó cselekedetnek, ha másokat a jóra serkentgethet- nek. S ez rendén van, ebben nincs erőtetés, nincs hivataliság, nincs nagyobb tekintély, vagy érvényesebb áldás, az csak őszinte emberi cselekmény, mely működésének épen e tért választja. Semmivel sem több tehát az ilyen egyén, akármely másnál, de még csak nem is hiszi, nem is hiheti, hogy ő több, mert az erkölcsi cselekményben — édes felem — nincsen többség és nincsen kevesebbség, arra a me- nyies meghatározást alkalmazni nem is lehet; a valódi erkölcsi és. tiszta szándékú cselekmény magában, az mindig a legtöbb és legfőb, legyen annak eredménye nagy vagy kicsiny, már az mindegy. Az erkölcsi világban kicsiny és nagy nincsen, itt csak egyenlőség van, szándék és kivitel ugyanazonságában. Embernek nem lehet tehát valamiképen több és kevesebb jót tenni, hanem csak mindig a neki adott erőhöz képest. A több és kevesebbség csak akkor látszik olyan lenni, a midőn az egyik embernek a tetteit egy másikéval összehasonlítjuk. De nem tudod-e, hogy nekünk ezt — erkölcsi alapon tennünk.nem is lehet, nem is szabad, mert minden ember csak önnön maga szándéka és belátásának tudati foka szerint Ítélendő meg, nem 3
