Tavasy Lajos: Levelek Erdélybe Magyarországbol. Papnak a tanító (Pest, 1848)-76
i<; Kedves Felem ! A tárgy vonz, s ugyanazért még a tegnapi levél elküldetése előtt, hozzá akarom adni azt, a mit uj levélre való ígéretül adék. Legyen ez pótlék az előbi levélhez, legyen az amannak kiegészítője, legyen bebizonyítása annak, mikint ma is úgy gondolkozom, mint tegnap, s hogy a mint hiszem , holnap is úgy fogok gondolkozni. Ily megszaggatott írása által a levélnek, az igaz, hogy az nem is anyira levélhez, mint naplóhoz hasonlit, a melyben az ugyanazon tárgyroli gondolkozásnak eredménye foglaltatik. De hiszen én azt szándékosan úgy akarom is, mert a naplóba le tett gondolkozásmenetnek sokkal több bitéit adok, mint egy puszta levélnek. A levél rendesen kevés időnek, pillanatnak a szüleménye, és igy pillanatnyi vagy órányi napló; elleniben a napló hosszú levél. És az én levelem napló is, levél is. Pillanatnyi benne a gondolat, de mégis tartós és naphosszas az egy gondolatroli értekeződés. Az ilynemű irályt tartom én a legfesztelenebbnek, a nélkül, hogy pongyolának szabadna lennie. Nyílt társalgás, a mely mellett az olvasó örökké válaszadásra van felszólitva. Az eszmék terjesztésére és fejlesztéséin nézve, a külföldön temérdek sokan, hazánkban még igen kevesen használták fel a levelezés modorát. Birunk ugyan „Alföldi leveleket,“ birjuk egyes íróknak egvmásközötti levelezését, a minő a maga nemében egy a „Kiss János és Kazinczy Fér. közötti,“ költőink is versben és e nélkül leveleznek egymás között; sőt a ki a paedagogikai téren is egy kis levélváltást inditott már meg, az írottakat az egyházi és iskolai lapokban közölvén, az épen te voltál jó felem. De mind ez még igen kevés , kevés még akkor is, ha a soknemü levélben írott utazásokat is ide számítjuk. En a modort sokkal inkáb szeretném még alkalmazva látni, éspedig az irodalom művelésének bármely terén és bármely ágában. Anyira simulékony a levél gondolatja, hogy azt az ember könyebb olvasmánykint véve, hajlandó nemcsak ésszel, hanem szivvel is felfogni, anyival inkáb, mert arra készti őt a bizodalmas és őszinte viszony, a melyet az iró és levélvevő között magának mint olvasó képzel. Meg aztán van valami cselekményies, valami drámai is a levelezési modorban, nem csak puszta magánszózatolás, a minő pl. a tudományos értekezés is. Levélben személyt látunk képviselve a szóló gondolatban, személyt az ő egyéni teljében , a mint az többféle tekintetben és irányban ismét személy irányában, és pedig meghatározott, jellemzett személy irányában jelentkezik. Tehát két jellem áll egymással szemközt, ugyanazon téren, ugyanazon tárgyról szólva, vagy legaláb szólhatva. Nem tapasztalod-e te is, mikint a levélirálynak ez a titka, ez a bája és kelletne és egyszersmind könyü oldala? Levélben többet s nyíltabban lehet megvallani, mint netalán bármely más nemében az irálynak, és ezt az olvasó meg fogja
