Tóth Ferentz: Keresztyén erköltstudomány (Pest, 1817)-682
mellyel a’ Krisztusé birt, és bir. Mert a historia, és a’ tapasztalás eléggé bizonyítják, hogy minden mai Filosofusok Erköltstudományok azt nem mi- velhetik az emberi nemzet Böltseiben és tudatlanjaiban, Hatalmasiban és erőtlenéiben, a’ mit a* Krisztusé Magájé , kevés idő alatt végben vitt, és mai is végben visz ezek körük Hasonlóképpen Bizonyos dolog az is, hogy edgyík mai Filosofus sem Ígérheti azt a’ maga Erköltstudomán- nyáról, hogy az mind a’ Világ végezetéig állan dó Tanító Mestere leszsz az emberiségnek} mert sok századok bizonyítják, hogy edgyik Filosofus el múlik az ö leg óbban ditsért Moráljával, és más áll helyében, sőt sok Filosofus maga ki éli a’ maga tudománnyának elmúlását. De a’ Krisztus valamint meg jövendölte, hogy az ő Tudománnyá Világ végezetéig, megmarad: úgymind e mái napig igaz dolog az, hogy az ő Erkölts- tudománnya, a’ világ nagy részének közönséges Erköltstudománnya, és igy annyi ellenségek oslrom- lási utánn is állandóbb lévén a’ Krisztus Erkölts- dománnya, minden Filosofusi Morál Systemáknálj nyilván van, hogy ezen okból is betsessebb a’ Krisztus Erköltstudománnya minden Filosofusi er- jköltsi tanittások felett. Meg kell azomban csmernünk , hogy a' mai Filosofusi Erköltstudomány által igen szerentséssé tétetett az emberi Nemzet, mert az okosság erköltstudománnya a’ mai Filosofia által vitetett arra a tökélletességre, mellyel az, ma ékeskedik. Úgy de az okosság ezen szép Erköltstudománnya is a' maga tökéllet^sedését különösen a' Krisztus- tudománnyának köszönheti. Mert a’ mi Filozófusaink Keresztyének közt születtetvén, neveltetvén, élvén, tanulván, s azoknak könyveiket olvasván, azokból szedték ki azokat, mellyek az okosság Erköltstudománnyábaa tartoznak, Mert Ä Krisztus Erhöhst. Méltósága. 45