Tóth Ferentz: Keresztyén erköltstudomány (Pest, 1817)-682

sonlő embereket a’ Négereket egész tsordábann, és békóba verve , hajtván őket a’ Vásárokra, —• vélek, mint Amerikai és Afrikai termésekből ke­reskedést űzvén. így adják el mint Tartomány Termést a’ Cirkassiaiak és Mingrelek az ö tulaj­don leányaikat és feleségeiket másoknak örökös áron. Jó’sefet is igy adták el az ö báttyai. Ezt az Emberiséget borzadásba hozó tsele- kedetet edgyátallyában tilalmazza az Erköltstu- dományj mivel ez az emberi Méltóság, az embe­ri , ’s természeti jussok, az emberi személység megbestelenitése , és természettől belénk plán­tált közönséges emberszeretet, és bctsiilés ellen van. Ez által a’ jelentetik ki, hogy, ezek az em­berek ollyanok, kik mi nálunk természettel alább való eredetű, Classisú, tzélú, és tulajdonságú valóságok, a’ mi pedig éppen nem igaz. Bizo­nyára edgy .Anglus, vagy akármclly nemzet sem akarhatja azt, hogy ötét a'Néger örökös rabszol­gájává tévén, mint az ökrét úgy adja el ; az An- glusnak, vagy akármi más Nemzetnek sem sza­bad hát ezt tselekedni : mert a’ mit nem akarunk, hogy mások nékünk tselekedjenek, mi se tselekcdjük őzt másnak. Megsértetik ezen tselekedet által a’ Val­lás; melly az embert úgy nézeti velünk mint Istennek képét, ■— mint vélünk azon edgy Atyának gyerme­keit, — mint a’ kiknek az Istenhez kell hasonlóknak lenni, — mint a’kiknek Rendeltetések e* földön a’ magok erköltsi kimivelése, — és mint a’ kik edgy- mást tartozunk szeretni. 1. Mos, Q: (j. Péld. i\ 23* Jak. 3 ’• Job. 31 : 13 — i5.- — Még a’jó­szágban álló tulajdonnak elragadozása is tilalmaz- tatik: hát az emberi eredeti, és elidegeníthetet­len természeti jussoknak az ember személységé- nek, szabadságának elrablása hogy volna szaba­dos ? — Utoljára , mi emberek edgy másnak ból- dogitására teremtettünkj úgy de as örökös rab* k22 Her. Hot etess ég tud. III. Sz. IF. R.

Next

/
Thumbnails
Contents