Tóth Ferentz: Keresztyén erköltstudomány (Pest, 1817)-682
\ esett. Ugyan ha én teremtem az Istent: vallyon hát engem ki teremt. Én teremtem pedig; mert o az én gondolatomban áll, és azon kívül ö nints, — ás mihellyt én velem edgyütt az én gondola- tóm megszűnik lenni ; azonnal az Isten még tsak a gondolatban sem leszsz. Ha az Isten léte tsak egy üress gondolat, mellynek semmi valóság sem felel meg: ki leszsz akkor nekem arról kezes, hogy leszsz más elet, és hogy én nem veszek el a’ halálban ? Mikor a' világi nyomorúságok elöljönek,— mikor az igazságtalanság elnyomja az igazat: ki vigasztal meg ekkor engem nyomorúságot szenvedőt ? kinyugtatja meg a’ földhöz vertt árvát? Talán az az Istennek megtett gondolat ? Oh nem. Az a’ gondolat nem láthatja az én nyomattatásomat,—nem tudhatja az én keserűségemet, és nem vigasztalhat engemct a’ maga Igazságosságával, Minden- hatóságával, és Jóságával, mivel ezekkel maga sem bir. Utoljára , az okosság azt parantsolja mindnyájunknak , hogy tiszteljük az Istent: úgy de hogy parantsolhatja azt az okosság, ha a’ nints, a' kit tisztelni kell ? Mert azt tsak nem parantsolhatja, hogy az üres gondolatot tiszteljem, mivel a Tisztelet Személyt tesz fel, és valósággal lévőt. És igy ezekből a’ következik, hogy az igazi Virtus elölhozására az Istennek valóságos létele kívántatik. A’ Kér. Virtusról vagy Kegyességről. 185
