Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 3. 4. kötet (Pest, 1851, 1852) - 680b

124

számos lapjai tanúsítják azt. Nehogy azonban az egyes egyház- vagy szerzetes főnökök' önkénye iirazság- talanúl sújtsa az alattvalókat, üdvös törvények határozták meg azon fokozatokat, mellyek szerint a' püspökök és szerzetes főnökök alattvalóik’ büntetésében eljárni köteleztelek. — És mi leginkább szépen jellemzi az egyházi törvénykezést, az azon evangéliumi szelídség, mellynél fogva mindenkinek, de főleg a‘ püspököknek kötelességül teszi, hogy mielőtt büntetnek, az evangélium’ parancsa szerint az atyai intést és testvéri feddést soha el ne mellőzzék, ’s csak ennek nem sikerültében éljenek büntető hatalmukkal. És valóban a’ szentséges pápák az egyház’ legjelesebb fő- pásztorai és a’ szerzetes rendek’ legkitűnőbb főnökei irataikban és példáik által tanusiták, hogy az evangéliumi szelídség és feddés, idein és bölcsen használva, többet javított, mint az egyház’ törvényének szelleme ellen gyakorlott túlszigor. Sőt miután a’ sok nagy erkölcsű püspökök mellett találtattak egynémelly gyarlók is. kik vagy bőszéből vagy más szenvedélytől elragadtatva, az alattvalókat meg sem hallgatva, sem az evangéliumi parancsot nem teljesítve őket elitélnék sőt büntetnék : az illyen nem apostoli eljárású föpősztorok’ Ítélete ellen a’ felebbvitelt az egyház nemcsak megengedte, de az önkénykedöket meg is fenyitette. Tanúsítják ezt a’ vádiás- és vádlók- és a’ felebbvitelről szóló tQrvényczikkek. — Mert az .egyház soha nem büntetett azért egyedül, hogy büntessen . hanem hogy javítson is. Ezen felül számos