Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 1. 2. kötet (Pest, 1845) - 680a

160

tájban uj ostromot szenvedett a’ keresztény egyház Pelagiustól, ki ugyan közvetlenül az isteni malaszt’ szükségét tagadta, de közvetve magát a1 megváltás’ érdemét támadta meg- Mindenfelé terjedtek Pelagius’ hívei, ’s méltán félt az egyház, hogy e’ tévtan által sokan fognak eltántorittat— ni. De Ágoston tollat emelt a’ keresztény hit' védelmére, ’s oily szerencsésen ’s oily kitűnő tudományossággal védte azt, hogy a’ világot bámulatra ragadná nagy elméje, a’ tévelygőket pedig elnémítaná. Valóban imádandó az isteni gondviselés azon kegyelméért, mellynélfogva egyházának nehéz időkben mindenkor támaszt buzgó apostoli nagy férfiakat. Mindenfelé csak Ágoston neve hangzott magasztos szavakban, ő lön védője az igaz hitnek, és ezenkívül is irataiból merítették az egyházi védveket. — De mig az egész kereszténységnek szolgált, az alatt saját híveinek meg nem szűnt fő pásztora, sőt valóságos atyja lenni; tanácsért messze távolról jöttek hozzája, ’s az ítéletért esedező perlekedők miatt nyugalomra alig maradt ideje. — Ki mind ezt megfontolja, önkényt arra a’ gondolatra jön: ennyi foglalkozások, ennyi apostoli buzgalom közt, miként volt lehetséges sz. Ágostonnak annyit, és olly jeles könyveket Írni! Mi erre mást felelni nem bírunk, csak azt: „hogy Isten’ kegyelme’ által.11