Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 1. 2. kötet (Pest, 1845) - 680a

137

ben nem fogyatkoztak, az Isten’ dicsőítésére nemcsak nagyszerű templomokat, de egyszerű oltárt sem volt szabad nekiek nyilvánosan emelni, mert a’ pogány düh földig rombolta volna le, sőt a feldúlt templomok’ romjait tömérdek keresztény vérrel árasztotta volna el. Illy körülmények közt az ájtatos hívek, noha szükség’ esetén vérüket ontani szent hitükért rendületlen szilárdsággal minden időben készek, de egyszersmind olly vigyázok voltak , hogy a’ pogá- nyok’ boszuját föl ne hívják, avagy önkénytesen az üldözés ’s halál’ veszedelmébe ne rohanjanak. ’S mivel isteni tiszteletre az üldözöttek a’ nap’ fényében veszély nélkül magán házakban is ritkán gyülekezhettek egybe, az üldözések alatt többnyire titkon ’s óvakodva sereglettek össze ájtatosságuk’ végzésére. Midőn az éj’ sötétje határt szabott a’ dühös pogányok’ kémkedéseinek, midőn ezek vagy kéjelgve tobzódtak, vagya’ pihenés ’s álom’ karjainak gondatlanul adták át magukat: akkor az üldözött hívek majd rengetegek’ barlangjaiba, majd meszszefekvő földeken, s há máshol nem lehetett, a’ temetők- és kriptákba vonultak, az éj’ óráiban imádságukat ’s ájtatos isteni tiszteletöket végzendők. Néha egész hosszú éjeken át virasztottak a’ szentek- ’s különösen a’ vértanúk’ hideg tetemei felett; olly bűz-