Lányi Károly: Magyar catholicus clerus érdemeinek történet-igazolta emléke. Első korszak: Árpádok és vegyes házi királyok alatt. 1000-1526. Második korszak: Protestáns mozlim hittévesztés kora, Austria Házi királyok alatt. 1526-1848 (Posony, 1848) - 51.937

123

nagymar tűni Pál országbíró és Balás leleszi prépost bajnoki 1347-ben1).

Kövessük most sorát azon eseményeknek, mellyekct eddigien leirott hivatalok viseleté s hatalmas befolyása által sokszor előidézett, vezetett, vagy elfordított vagy tetemesen módosított az egyház. Uralkodó eszme gyanánt lebeg e korszak változatin keresztül a polgár i szabadság megőrzése minden zavarok közt; az alkotván y fej lesztése; a honi függetlenségnek szilárd és foganatos vé- delm e; a magyar nemzetiség megmentése s föntartása.

Emlékeink silányak még arra, miszerint első királyaink, kivált a szent király első utódinak kormányzatát fósthetnők voltaképen. Péter király kiűzetése, Aba Samunak megrontása s a magyar ügyek fölépülése I. Endre alatt, lényegesen a bálványkodó nemzeti párttól megindítva, gyakorta főpapi fólszólalkodásban hatalmas és ügydöntő irányadót vagy békítőt nyerőnek. Úgy midőn a győztes, sok embergyilkolás miatt terhelt lelkiismeretű Aba Csanádra gyüjtvén a rendeket, Gellérd püspöktől koronáztatni akart, a szent férfiú ezt teljesitni vonakodék, sőt kérdőre vonta a gyilkos csoport vezérét s közel vesztét megjövendölte 1041 ben2). D ez sér győri aztán kalocsai püspök, a pártvezérekül alacsonyuk Árpádfiakat egyetértésre s a visszavonás kerülésére szólitá; ezt tévé különösen a hires szegszárdi udvartartáson hol 1077-ben karácson ünnepeit ülte I. Gejza király. A főpap intése a gyöngéd lelkiismeretű királyra úgy hatott, hogy S a- lamonnak asz. koronát vissza akarta adni. Mintha a kiovi mezőkön táborozó magyarság T a túrj át hallanád menydörögni az önfeledékeny nemzet fülébe, úgy beszélhetett Dezsér püspök is:

„Szóla tovább Tatur a főpap nem nyájas ajakkal:

Hallgatnék örömest mert fáj ev marta szivemnek;

Ám de magas tisztem nem hágy hallgatnom igazzal:

Mindég visszavonás, s az irigység lelke fogyasztó,

Nem külföldi hadak, nem ránk vont fegyver, erőnket. Meghasadok győző Etelének nemzete; a nagy S rettentő tábor, melly sorsokat oszta, bolondul Pártra szakadt. Rokonok vérét nyeldeste az Iszter,

Mint az aczél reszelő az aczélt aprítja, azonkint Szittya kar a Szittyák ereit nyitogatta vasával,

S testeket a zuhogó víznek zákánnyá boritá.

A Duna két partján dűlt el sok ezernyi leventénk Vétkes ügyért, mind érdemesek meghalni dücsőbben.

Leikeik ott lengnek.“ .... 3). *)

*) Cod. dipl. 9. 1. 563 s köv.

2) S. Gerardi Vita cap. Í7. 18.

3) Horváth Endre Árpádja.