Fejér György: Mostani idők' szükségeihez alkalmasztatott vasárnapi, ünnepi, és alkalmatosságbeli beszédek. 2. rész (Pest, 1818) - 44.272.2

\

szökbe juttattya belől, és eléggé tudtokra adja a’ lelkiesméret’ szava által, csak hogy nyilván nem szégyeníti-meg okét. Az Isten t. i. A- tya, kinek gyermekei’ vétkei viszszatetszenek ugyan., de azokat még se üti dobra , ’s mintegy kevesebbre becsüli tulajdon becsületét övékénél. Bár melly méltatlanok is, einem tiltya asztalától okét, mivel megígérte, hogy testével tápláilya. Háladatlanok ugyan , de azért még is az ő gyermekei ! Oh háladatlan fiák ! meg- nem érdekel Atyátoknak ezen nagy jósága és kegyessége ?

Midón ó ezen kenyér és bor’ színe alatt valóban feláldozza magát elégtételül a’ Bűnösökért—tehát érettetek is ; midőn valóban imádkozik , pedig örökre érettünk — tehát értetek is : akkor ti mint valamelly latorra kardokkal és dorongokkal mentők.—Az értelmetek megátol- kodása ,az akarattoknak megkötése, a’tisztátalan gondolatok képzelődéstökben, a’ parázna- ság, a' mint az Apostol vallya, a’ szemeitekben , és a’ bújálkodás minden tagjaitokban , ezek azok a’ kardos vitézek, mellyeket visz magával a’ méltatlan áldozó. Nem szörnyu-e tehát az ö hál adatlansága ?

Midőn Judás a’ fegyveres sereggel a’ kerthez közelíte, ezen zajra hagyá félbe Jésus imádságát. Panaszra fakad mondván : ,,íme elbözel- „getett az óra, és az Emberfia a’ bűnösök’készébe adattatik!“ És ismét: „íme elközelge- ,,tett, ki engem elárul.“ — ’S ki az? Tulajdon tanítvánnyá ! s hogy’árúllya-el ? Répmu- tatással. A köszöntés közönségesen a tisztelet’, és a’ csók a' barátság’ jele. Ezen két becses jelekkel él tehát-viszsía Judás Isteni Mesterének elárulására. Nem kimondhatatlan szemtelenség-e ez tőle? E' szelíd Bárány valóságos ba— 47 —