Fejér György: Mostani idők' szükségeihez alkalmasztatott vasárnapi, ünnepi, és alkalmatosságbeli beszédek. 2. rész (Pest, 1818) - 44.272.2
küldi a’világon legcsudálatosabb férfiakat Mózest és Illést, s parancsolja a'tanítványinak: „ötét hallyátok ! “ —Mi több A. A'! ha a' Thá- bor hegyéről a’ kaponyák helyére átlépünk , úgy találjuk , hogy az a' hely, melly e’ dicső fiúnak büntetésére és megszégyenítésére rendeltetett, lett még inkább dicsőségének, és Istenségének látópiattza. Itt vallya az egész természet, megháborodván halálán, tulajdon. Urának. A’ nap szűkíti világát; a' föld elré- műl; e’ kősziklák repednek ; a' templom' szent helyének kárpittya ketté hasad egész föld színig, mintegy szentségtelenné lévén ezután; a’ holtak' árnyéki kikellnek nyugtos sírjaikból; és szörnyű setétség lepi-meg a' gyilkos várost; a' százodos mellyét vervén vallást te° szén : Valóban ez Istenfia volt ! — Annyi jámborok törűltettek ki erőszakos halállal az igazságért ; tudjátok, hogy Szokrates méreg pohárra; Anaxagorás halálra; Keresztelő János hóhér’ pallosára ; Isaiás ketté fürészeltetésre kárhoztatta k ; ezek-is, ’s még számtalanok letették életűket az igazságért : azomban soha se látszotta' természet minteggy részt venni szenvedésükben. Bizony, ha elfuttyuk elménkkel minden történeteket, kéntelenek leszünk meg- esmérni , hogy soha emberrel illy különösség nem történt. Megállók az ő strázsáktól őriztetett sírjánál ; ne gondollyátok , hogy feltámadásán a- kadjak fenn, a' mi már tóbbeknek-is lett része: hanem látván, hogy a' halál’ karjai köztt ö magától szí ismét életet ereibe ; látván, hogy ö magától támadfel: feltámad pedig nem azért, hogy ismét meghaljon, mint más e- gyebek ; hanem feltámad, hogy e halandóság közepette öltözzék még halhatatlanságba , a' mi — 230 ---
