Fejér György: Mostani idők' szükségeihez alkalmasztatott vasárnapi, ünnepi, és alkalmatosságbeli beszédek. 1. rész (Pest, 1818) - 44.272.1

Tartalomjegyzék

minden felséget, ’s nagy méltóságot becsülünk , és tisztelünk. Igaz, hogy ezen legfőbb Valónak felsége semmivel se nagyobbúl e’ magú nk-alkalmaztatása által: de azért e' ma^unk- viselete , mellyre a’ természet szükségképp’vi- szén minket, el mellőzhetetlen. Mivel az olly teremtmény, ki tőle ez okos természet’ ajándékát vette , s ezen isteni tokélletességekre nézve mégis elmulasztaná a' természeti hódolást, barom volna.

A' szeretet1 és magasztalás. Olly tisztelet , ’s iraádás, melly felségének munkátlan csudá- lásában állana, a’ mi Istenünknek csak becs- telenítésére szolgálna. A’ hiú emberekre nézve a’ nagyrabecsülés, és testünk’ tisztes meghajtása , elég hódolás ugyan : de nem elégséges egy olly Istenre nézve , ki minden tökélletes- ségit a mi boldogításunkra használlya. Egy olly Istent, ki minket öröktől fogva kiválasztott, mihelyt a' teremtés’ tanácscsának helyt adott, ki az első embert, teremtvén, önnön, képére, s hasonlatosságára képzetté; ki legszerencsésebb tehetségekkel, általható elmével* s halhatatlan lélekkel, feldíszesítette; ki őtet e' világ’ piaczczára — az érdem’ ’s jutalom’ mezejére —úgy híva-ki, hogy szolgálattyára mindent készen találna , ’s a' t. lehet-e úgy nagyra becsülni, és imádni, hogy ne szeressük, ’s ne magasztallyuk egyszer’smind ! Egy okos állat, ki földi Jótévőit úgy kedvelli, dicsőíti, hogy majd megisteníti: ezen érzéseket megtagadhatná-e eme legfels.égesebb Jótévője's At- tya eránt, ki mindennémü szerencséjének kútfeje? Valóban a’ ki ezt tenné; a’ ki e' véghe- tetlen szereteti! Valót megvetné, az ismét nem ember , hanem szörnyű csuda , ’s Önnön természetének elárúlója volna.