Fejér György: Mostani idők' szükségeihez alkalmasztatott vasárnapi, ünnepi, és alkalmatosságbeli beszédek. 1. rész (Pest, 1818) - 44.272.1
Tartalomjegyzék
22 szemére hányná tékozlását, feslett életét, sőt inkább atyai csókjával köszönti őtet ; jobban Örül megtérésén, mint születése’ napján. E' boldogtalan Ifjú megnyittya száját; de előbb, hogy sem ' szóllana , hallya ótet az Attya ; ’s nem nyughatik megindult szíve, míglen elpártolt , de viszszatért kedves fiát atyai szere- tetéröl bizonyossá nem teszi. — Oh melly e- leven , melly hathatós képe ez a’ mi mennyei Atyánk’ ingyenvaló jóvoltának, mellyel kí- nállya pártos teremtményit!! — Hlyen íme a’ zni Istenünk !! — Lássuk már ezen esméretek- ből , hogy’ következik a’ Religyió a' második részben. Minden ember, a’ ki lelki tehetségivei élni tud, s akar, az Istennek esméretéből szükségképpen némelly viszontagos érzésekre , és jelekre serkenik : illyen a’ tisztelet és imádás; a’ szeretet, bizodalom, imádság, engedelmesség, isteni félelem, töredelmesség , ’s a’hit: melly indulatok öszveséggel teszik a’Religyiót. Fordíttsuk tehát már lelkünk’ minden erejit e- zen magunkviseletére ; méltó ez a’ mi leghívebb figyelmetességünkre ; mivel ennek megértése, czéllya okos természetünknek, fun- damentoma minden kötelességünknek , és nyugodalmunknak. A' tisztelet 's imádás. Elsőben lehetetlen ezen legfőbb Valónak felségét és nagyságát, melJy olly tündöklő jelekkel kijeientetett az ő munkáiban , esmérnünk , hogy egyszer’smind az Ö nagyrabecsülése meg n.e érdekeilyen; csudálása megne hasson bennünket; hogy méltóságát ne imádgyuk ; tökélletességinek vis- gálásában örömest ne mulassunk. Valóban lehetetlen azon természetünkre nézve, mellyel
