Fejér György: Mostani idők' szükségeihez alkalmasztatott vasárnapi, ünnepi, és alkalmatosságbeli beszédek. 1. rész (Pest, 1818) - 44.272.1

Tartalomjegyzék

’S mi az az ember, a’ ki csak ezen kívánságinak elégítésére él ; ki másból nem tudja , hogy él , hanem gyönyörűségeiből ? Egy illy testi ember soha se ura maga magának; minden idő és esztendő új kívánságokat szül benne ; ezek egymásnak adják által az uraságot. Ifjúságában a’ testi kívánságok által hurczoltatik az; és mintegy magán kivúl iszik annak gyönyörűsége' poharából. Meglett korában a'nagyra vágyó indulatok ragadozzák a’ gazdagúlás , hír, és dicsőség utánn ; minden ereji és tehetségi fájdalmasan ezekre vannak feszülve. Öregkorában a’ félelem resz- ketteti zsugorodott tagjait ; a’ türheietlenség szaggattya velejét; az Ínség járja keresztül szívét, s álomtalansággal tölti hátralévő napjait. Nem részesülhet ő azon szabadságban, melly emberi nemünknek legfőbb dísze, kívánságinak kéntelen rabja lévén. Ezeknek ető- szakos parancsolattyára gyűlöli azt, a’ mit e- lobb szeretett; bánnya azt most, a' mit nem rég esküvéssel fogadott; elpusztíttya azt, a mit nagy munkával felépített; egyik balgatagsá^át a’másikkal cseréli-fel. Hivalkodásiban kifáradván nyugodalmat, ’s enyhülést keres magának a' magánosság’ ölében, de ott is felzaklattyák szövetséges gondjai, és ellopják nyugodalmát. A’ megunatkozás kénteleníti ötét hajdani gyö- nyörködésinek felkeresésére; de érző szerszámai eltompulván neun érezheti képzeltt ízöket; kedvetlensége, mellybe esik, mindent képtelen színnel fest eleibe ; végre magának elviselhetetlen terh. — Melly szerencsétlenek volnánk, ba ezen érzékenységink’ hizlalására születtet- tünk volna e földre ? I Alábbvalók volnánk a* barmoknál, ruellyek belső ösztöniknek kielégítésével semmi bajt , nyavalyát, és halált nem