Zimmermann Jakab: A vallási szokások és szertartások magyarázata (Pest, 1847) - 24.240

A lebenyeggeli körültekerés az egyházi hatalmat jelenti, mellyel a pap őket összeköti, hogy elválhatlanul együtt él­jenek; a keresztjei pedig, hogy csak Krisztus keresztétől jő házasságukra minden áldás. És azonnal a vőlegény s utána a menyaszony az oltár oldalán letérdelve, és három ujjaikat Krisztus feszületére téve, Istenre, boldogságos szűz Máriára, és Istennek minden szentére megesküsznek, hogy egymást szeretik, szeretetböl Istennek rendelése, kér. anya- szentegyház szokása szerint egymással házasságra kelnek , és semmi nemii nyavalyában sem hagyják el holtig egymást. Ezen esküvés után Krisztus feszületét, vagy sz-. János üdv­iratát megcsókolják. Kik esküdtetésen jelen vannak, csatolják magokat aj- tatosan az összekelő párhoz, és adjanak hálát az Istennek, hogy az említett okokból rendelte a házaságot; kérjék ők is az Istent, hogy árassza reájok áldását, miszerint egyeség és szeretetben együtt éljenek, a házasság terhét együtt béké­vel viseljék és gyermekeiket istenesen neveljék. Ezen alkalommal egy kérdést szükséges megfejteni; miért nem szabad úrjövet első vasárnapjától fogva vizkereszt utáni első vasárnapig szokott pompával és vigsággal me­nyegzőt tartani? Mert e két szent idő imára, böjtölésre, testünk sanyargatására , biintörésre van rendelve. Es ugyan az urjövet Isten fia megtestesülése és e világrai jöttének tiszteletére; a nagyböjt pedig kínszenvedésének és bűnös ál­lapotunknak emlékére. lö. §. Anyaszentegyháznak ünnepei. Vasárnap. Hogy földi javakróli gondoskodásunkkal fölhagyva , egyedül azzal foglalkozzunk, mi szorosan az Istenhez és lelki nemesülésíinkhez tartozik, bizonyos napokra van szükségünk. E végre már ó szövetségben a szombat rendeltetett Terem-

Next

/
Thumbnails
Contents