Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c
422 jámborságukra, hivségökre és buzgóságukra nézve előtte elég ismeretesek. Kit pedig egyszer kiválasztott, azt mind addig, míg szorgalmatosán és liiven szolgál, megtartandja. Kötelességében áll a templomot tisztán tartani, a templom’ ajtaját annak idejében fölnyitani ’s vigyázva bezárni , általában gondoskodni, hogy a templom semmi kárt ne valljon. Legjobb leszen, ha szolgálata’ kezdetén a’ templomhoz tartozó tárgyak’ lajstroma neki átadatik, és ha világosan meghatároztatik, melly időben minő kötelessége leszen. — Talán e’ helyen szót tehetünk a’ sirásókról, kiknek kötelességében áll, hogy a’temetőt tisztán tartsák, hogy a’ sírt eléggé mélyen ássák, hogy a’ régibb holtaknak kiásott csontjait el ne szórják, hanem az újonnan ásott sírba tegyék, ’s földdel illően betemessék. Ha talán a’temető mindjárt a’templom mellett volna: arra különösen kell vigyázni, hogy a’ templom-falhoz közel sirt ne ássanak , és hogy ez által a’ templom’ falainak alapját meg ne rongálják; ez okra nézve szükséges leszen, hogy a’ sír két, három ölre távol legyen a templomtól. Mind ezt a’ lelkipásztorok a’ sírásóknak annak idejében és helyén tud- tokra adják, és annak módja szerint sürgetni fogják. ♦ Végre tekintvén a’ házi családot: soha nem szabad a’ lelkipásztornak arról megfeledkezni, hogy kötelességében áll a’ háztartásra nézve példát adni más házi atyáknak; így tehát csak olly embereket vegyen házához, kiknek jó erkölcséről, hivségéröl és munkásságáról meg vagyon győződve; ezek’ fáradságát illően jutalmazza, magokviseleté- re vigyázzon, beteg állapotukban ápolja őket, szorosabb barátságot ne kössön velek, titkait ne födözze föl elöttök, egy szóval a’ jó házi-atya’ tisztét teljesítse irántok, nehogy az apostol’ mondása reá alkalmaztathassák: „Ha ki pedig a’ maga házára gondot nem tud viselni, mi módon leszen szorgalmatos gondja Isten’ anyaszentegyliázára ?“ Tim. I. L. 3, 5. Különösen pedig a’ más-nemheli cselédekre nézve szükséges óvakodni. És vajha az egyházi férfiak