Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c
205 ján, az első és második vecsernye közben, eme’ kis kápolnát meglátogatnák. Későkben ezen kápolna fölé szinte Szííz Mária’ tiszteletére egy nagy templom építtetett. Ezen templomot XII. Incze pápa olly kiváltsággal ajándékozá jiieg: hogy a ki törödelmesen meggyónván sájtatosan megáldozván e’ templomot akármelly napon meglátogatja , ’s kenne a’ fej delinek’ egyességéért, az eretnekségek’ kiirtásáért és anyaszentegyliáz’fölmagasztal tatásáért buzgó szívvel imádkozik, teljes búcsút nyerjen. Elvégre XY. Gergely és más római pápák azon teljes búcsút, mellyet III. Honorius aug. 2-dik napjára a’ Portiuncula kápolnához kötött , ugyanazon napra a’ szent Ferencz’ rendéhez tartozó minden templomra, akármelly nemzetnél, akármelly ozszág- ban s a’ világnak akármelly részén legyen is az, kiterjesztették. Ez okra nézve az említett napon még most is nagy számmal szoktak a’ hívek összegyűlni a’szent Ferencz’rendén lévök’ templomaiban. így tehát ezen szent Rendnek és a’ lelkipásztoroknak szorgosan kell arról gondoskodni, hogy a keresztény híveknek mind az úgy nevezett Portiunculá- ról, miiül a’ vele kapcsolt búcsúról helyes képzetök legyen. Mert különben könnyen az történhetik, hogy főleg a’ köznép az egész pontiunculai áj tatosságot némelly külső ájta- tos tettek’ gyakorlására szorítsa. Fölhozhatjuk 4) a’ keresztutat, ez alatt ama’fájdalmas utat értvén, mellyet Üdvözítőnk’ a’ kereszt’ terhe alatt Pilátus házától, hol halálra Ítéltetett, a’ Calvaria’ hegyére, hol fölfeszittetett, tesz vala. Az üldözések’megszűnése után seregesen mentek a’ keresztények Jerusalembe Krisztus’ kínszenvedésének helyeit látogatni, és azon utat ájtatos indulatok és könyörgések között végezni, melly az ö szenvedésének útja vala. Ezen utat a hivek idő’ jártával bizonyos állomásokra (statio) osztották, hogy az itt fölállított képek vagy oszlopok urunk’ szenvedésének nevezetesb titkait szem elejbe tüntessék ; és hogy ők azoknál megállapodván , eme titkokról annál nagyobb buzgósággal elinélked-