Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c
96 belső áj tatosságunk’ élesztősére ’s nevelésére nem irá nyoztatnak. 24. §. A’ nyilványos isteni tisztelet’ alkalmával használandó nyelv. Nem egyeznek meg az írók: milly nyelvet használá- nak az apostolok az isteni szolgálat közben; mind e’ mellett az igazsághoz leginkább azok látszanak közelíteni, kik azt tartják: miszerint az apostolok, kik Isten különös ajándékából minden nyelven beszélhetének nem csak az Isten’ igéjét hirdetvén hanem isteni szolgálat közben is olly nyelven beszéltek, mellyet a’ jelenlévők teljesen értének. Minthogy pedig az apostolok’ idejében főleg három nyelv, úgymint chaldaeai, görög és latin vala szokásban: igen természetes , hogy régente e’ három nyelvnek kelle liturgiainak lenni. Az mindazáltal ezen dologban különös, de mégis bizonyos : miszerint ha egyszer valamelly nyelv az isteni szolgálatra elfogadtatott ’s bevetetett: az mindegyre ’s állandóan megtartatott; jóllehet ugyanazon nyelv a’ nép’ szájában különféle változáson ment által. Ezek’ következtében a’ nyugati egyházban természet szerint annak kelle történnie : hogy ez a’ latin nyelvet szüntelen és állandóan megtartá, ámbár a’ latin nyelvből más nyelvek is, úgymint a’ franczia, olasz, spanyol, portugál és más effélék származának. Tudniillik tetszők az isteni gondviselésnek bölcsen úgy rendelkezni: hogy valamint régente a’ Szent Lélek több nyelvek által egyesítő a’ népeket az egyetlen egy üdvözítő keresztény hitben; úgy mostan a’ hitbeli egyes- ség egy liturgiái nyelv által tartatikfön változatlanul mindenben. Különben is a’ liturgiái nyelv’ egységét és állandóságát a’ következő okok által nyomosán védelmezhetni: mindenek előtt a’ szent titkok’, énekek’ és imádságok felségével némi ellenkezésben vagyon azon változékonyság, mellyen az élő nyelvek ha nem évenként legalább minden
