Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 2. kötet (Buda, 1842) - 24.200b
388 Ez okra nézve jó korán úgy kell intézkedni, hogy a’ beteg, míg erőben és esz: n van, a’ haldoklók’ szentségeit buzgó szivvel ’s ájtatos lélekkel fölvegye; nehogy a’ sátán’ örömére a’ veszedelmes halogatás miatt, melly már sok embert az örök kárhozatra vezete, a’ beteg illő készület nélkül menjen más világra. Ha tehát a’ lelkipásztornak illy betegekkel volna dolga azért, hogy első intései sikeretle- nek valának, ne hagyja magát az intések’ folytatásától visszatartani; sőt inkább buzgó kérései, nyomos okoskodásai, és a’ jelen állapot’ boldogtalanságának élénk rajzolata által azon legyen; hogy az illyen betegek is magokba térjenek. Itt azonban attól különös gonddal kell óvakodni, nehogy mindjárt kezdetben némelly nagyobb vétkek hozassanak föl s vettessenek a’ beteg’ szemére; mert különben attól tarthatni, hogy a’ vigyázlalamil intézett kemény intést a’ beteg’ részéről elkeseredés és a’ roszban megátalkodás követendi. Tanácsosabb tehát a’ fölött némi iiletődést és szomorúságot jelenteni, miként a’ beteg annyira konok a’ penitentziátlan állapotban, hogy még a’ lelkipásztornak is legnagyobb aggodalmat szerez. Ha talán ezen és más hasonló ide tartozó észrevételek a’ beteget megindítanák, 's lelkét az igaz penitentziatartásra bírnák: azon legyen a’ lelkipásztor, hogy a’beteg bűneit megbánván tisztán’s igazán meggyónjék, és hogy a’ penitentziatartáson kívül a’ betegek’ egyéb szentségeiben is részesüljön. Miután mindez véghez vitetett, fölhozhatni a’ beteg előtt azon vigasztalásokat, mellyekkel a’ keresztény religio az igazán megtérő bűnöst megörvendezteti ’s táplálja. Meg kell a’ beteget erősíteni üdvös föltételeiben, a’ béketürést kell neki ajánlani; és arra kell őt buzdítani, hogy nyugodjék meg Isten’ rendelésén, egyébként is tudván, uiilly örömök várják a’ jámbor keresztényt más világon. Az már magában értetik: miszerint azon esetre, ha talán a’ beteg gyiilöl- ségben élt volna másokkal, az ellenfelekkel való megbékélést, és még az ellenséges-indulatu embereknek szere-