Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 1. kötet (Buda, 1842) - 24.200a
:U3 kiki (ellát szóljon a maga természetes szaván és hangján, mesterkélve sem magasságot sem mélységét nem keresvén; harmadszor a' kimondásnak változékonynak kell lennie, hogy tudniillik a’ lelkipásztor szavát a’ szerint változtathassa, mint a’ maga', vagy a’ hallgatók’ vagy az előadandó tárgy' környülállásai, vagy a’ figurák, körbe- szédek és különféle indulatok kívánják. Ha tehát a’ lelki- pásztor hallgatói előtt valamit csak olvasni, vagy közönséges beszélgetés gyanánt akar előterjeszteni: szavának értelmesnek, kellemesnek és a’ dologhoz kell alkalmazottnak lennie. Ha pedig szónoki módon akar valamit előadni : szavát a’ fölvett tárgyhoz, az indulatokhoz és a’ beszéd’ részeihez képest sokszor meg kell változtatnia; és arról soha sem szabad megfeledkeznie, miszerint a’ miveit szónok csak lassanként, és, úgy szólván, fokonként emeli föl szavát, erőltetett fönhangon pedig soha sem fog az előadáshoz; valamint végre azt is szem előtt kell tartania, miszerint az indulatok nem egy pillantatban szoktak az ember’ szivében támadni, hanem inkább minden, mi nagyobb erőt kíván, lépcsőnként ’s majdnem észrevetetlenúl szokott föltűnni. Mi pedig a’ hallgatókat illeti: ezeket tekintve a’ szavat úgy kell változtatni, hogy a’ neveletlenekhez keményebb, a neveltebbekhez lágyabb; a’ tudatlanokhoz élesebb, a tanultabbakhoz szelídebb; a megátalkodottakhoz erősebb, a jámborokhoz gyöngébb; sokakhoz magasabb, kevesekhez alantabb hangon szóljunk. Továbbá az előadandó tárgyra nézve úgy változzék a’ szó, hogy, midőn tanít a lelkipásztor, világos és mérsékelt szava legyen ; midőn valamit javai, komolyan beszéljen; midőn valakit dicsér, előadása könnyen folyjon; midőn a’ vétkeket üldözi,. szava erős és megindult legyen; ha örvendetes tárgyról szól, kiejtése legyen gyöngéd és nyájas; ha szomorúságot gerjesztő a’ tárgy, legyen a’ szó lágy és panaszló. Azután a’ figurákat tekintve megjegyzésre méltó, hogy más kiejtést kíván a’ kérdés mint a’ fölkiáltás,
