Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 1. kötet (Buda, 1842) - 24.200a

339

akarja, jó leszen a; nagyobb-hatásu szavat majd előre majd hátra tenni; végre igen jó leszen, mikor csak lehetséges, szentirási kifejezésekkel élni, minthogy ezek már csak azon tiszteletnél fogva is, mellyel a’ keresztények a’ szentirás iránt viseltetnek, nagy erővel bírnak' a’ hallgatók’ szivére.

80. §. Befejezés.

Miket az előbbi §-ban előterjesztőnk; azok az előadásnak elveit és mintegy elemeit teszik. Ezekből szokott származni az előadásnak bizonyos neme, mellyet írásmód nak vagy a’ latin stilus szerint tolinak nevezünk. Valamint pedig hajdan a’ latinok az írásmódot azért nevezők stílusnak ; mert ezen eszközzel szoktak vala viaszos táblára írni : úgy mi valamelly írónak írásmódját azért mondjuk tolinak; mert a’ mostani szokás szerint ezzel szoktunk irni. És így valamint latinul a’ stilus, úgy magyarul a’ toll az Írónak azon jellemét és módórját jelenti, mellyel ő vala- melly tárgy’ előadása közben magát másoktól különbözteti. Elannyira, hogy köz szokás szerint a’ toll által az előadásnak vagy írásnak azon bizonyos módját értjük, mellyet az iró a’ fölvett tárgynak előadása közben követni szokott. E’ tárgyról az ó és új kor’ irói sokat gondolkodtak és valóban sok szépet írtak: a’ mik ámbár reánk nézve is hasznosok ; annak mindazonáltal szükségtelenek, ki mindig úgy szokott szólni és irni, mint az időnek, helynek, személynek és tárgynak körülményei kívánják. Minthogy egyébiránt a’ pásztori tanítás’egész külső alakúnak és így az előadásnak is az emberi természeten kell épülnie; minthogy továbbá az emberi természetet az emberi lélek’ eléggé ismeretes három tehetsége, úgymint az ismerő, érző és vágyó tehetség teszi: kiki láthatja, hogy valamint eddig egész értekezésünket az előadásról az embernek most említett három tehetségén építők; úgy ezután is az írásmódról vagy toliról szóló egész taniímányt ugyanazon teoo *

Á